David Lee Roth – Állítólag ő nyit a KISS amerikai turnéján

írta CsiGabiGa | 2019.12.17.

A Van Halen-énekes, David Lee Roth új csapata lesz állítólag a KISS  'End Of The Road' turné észak-amerikai szakaszának 2020-as koncertjein a nyitóbanda. Roth részvételét a rendezvényeken a Live Nation hivatalos alkalmazásában hirdetik.

 

 

A KISS észak-amerikai dátumai február 1-jétől kezdődnek a New Hampshire-i Manchesterben és október 2-ig tartanak, amikor is a texasi Fort Worthben zárul a turné. Két szakaszból fog állni az amerikai menet, közben Dél-Amerikában és Európában is koncerteznek.

Jelenleg nem egyértelmű, hogy melyik KISS-koncerten szerepel majd Roth. A Van Halen frontembere januárban és márciusban a tervek szerint kilenc alkalommal lép fel a Las Vegas-i House Of Bluesban, ám ezek közül egyik sem találkozik a KISS-dátumokkal. Roth május 1-jén az észak-karolinai Charlotte-ban, az Epicenter fesztiválon is megjelenik. A KSHE 95 rádióállomásnak egy nemrég készített interjúban Roth megerősítette, hogy további koncertjei is lesznek a vegasi bulikon kívül is.

„Ha egyszer felépítjük ezt a produkciót és elindítjuk, akkor természetesen végigvisszük a turnén – mondta. – Azt hiszem, innentől kezdve én vagyok a Van Halen arca. És ezt nagyon komolyan vesszük.” Roth szerint együttese a Van Halen albumainak hangzását és saját szólóanyagait fogja újrateremteni, nem a Van Halen élő koncertjeinek hangulatát. „Nem úgy hangzunk majd, mintha a Van Halen lennénk – mondta. – Ezt így még nem hallottad. A Van Halen egy gitár, basszus, dob, ének. Itt úgy adjuk elő, ahogy a lemezen van. Ehhez két vagy három gitárra van szükség. Öt vokalistánk lesz a színpadon. Hatalmas rockhangzás lesz. Nem lesz Just A Gigolo, nem lesz fúvószenekar. Az csak egy kirándulás volt.”

Legutóbbi hozzászólások