House Of Shakira – Két új dal a december elején megjelenő új nagylemezről

írta CsiGabiGa | 2019.11.22.

Tegnap már a második kislemezdal gurult le a House Of Shakira december 6-án megjelenő kilencedik nagylemezéről, a 'Radiocarbon'-ról.

 

 

A 'Radiocarbon' a House Of Shakira kilencedik stúdióalbuma, mely megmutatja, hogy a zenekarban egyre több érettség és mélység van dalszerzői tekintetben. Andreas Novak énekes azt mondta: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Frontiers Musicnál adhatjuk ki ezt a lemezt. Minden bizonnyal jó társaságba kerültünk, de ami leginkább számít, az, hogy a 'Radiocarbon' valóban a valaha készített legerősebb és legjelentősebb felvételünk. És hálásak vagyunk a nagyszerű Pontus Norgrennek (HammerFall), aki kiemelkedő produceri munkát végzett ezen a lemezen.”

A One Circumstance című dalt tegnap mutatták be, a Delusion már korábban is elérhető volt.


A House Of Shakira eredetileg Stockholmban alakult 1991 körül, debütáló albumukat azonban csak 1997-ben adták ki 'Lint' címmel. A dalszövegek és a zene sokszínűsége miatt a House Of Shakira nem tartozik a tipikus hard rock besorolásba, csak a zeneileg megfelelő irányultságú közönségre és rajongói táborra van hatással. A zenekar mottója: „Nyitott elmével állj minden ötlethez!”, ami azt jelenti, hogy az együttes minden tagja hozzájárul személyes zenei ötleteivel a dalokhoz.

A zenekar jelenleg Európa-turnéjának 2020-as dátumait tervezi.

Dallista:

01. Herd Instinct
02. One Circumstance
03. Not Alone
04. Radiocarbon
05. A Tyrant's Tale
06. Delusion
07. Save Yourself
08. Sweet Revenge
09. Scavenger Lizard
10. Like A Fool
11. Falling Down

A lemezt rögzítő felállás:

Per Schelander – basszusgitár, vokál, ütőhangszerek
Mats Hallstensson – szólógitár, vokál, E-bow
Martin Larsson – dobok
Andreas Novak – ének, vokál, taps
Anders Lundström – gitár

Legutóbbi hozzászólások