KRYPTERIA - BLOODANGEL'S CRY
írta JLT | 2007.07.13.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Fogalmam sincs, hogyan és minek a következtében akadtam rá a német Krypteria második albumára. Azt hiszem, ez ismét egy tökéletes véletlenszerű találkozás volt. Valahol belefutottam a csapat nevébe és már maga a név felkeltette érdeklődésemet. De lehet, hogy az egészen bizarr lemez cím fogott meg (magyarul kb. annyit tesz, hogy a Vérangyal könnye), vagy az énekes hölgy csodás külseje vett rá arra, hogy közelebb is megismerkedjem ezzel a zenekarral. Lényeg, a lényeg, semmit nem tudtam a Krypteria-ról, és mégis beruháztam az albumra. És most a sokadik hallgatás után elmondhatom, hogy remek vétel volt. Sőt, több is, mint remek. Különösebben nem rajongok a gothic metalért, és az ott ténykedő, az opera világból átigazolt énekes hölgyekért, én a Doro féle metal lady-ket szeretem hallgatni. De a Krypteria kínai származású tündére (mert Ő jóval több mint egyszerű énekesnő) Ji-In Cho hangja egyszerűen nem megy ki fejemből. A hölgy minden szinten tarolt nálam. Mint már említettem a hölgy feltűnően csinos, de ami ennél jelen esetben fontosabb, hogy hangja minden eddig hallott énekesnőnél sokkal jobban tetszik. (Na jó, azért Liv Kristine és King Diamond magyar felesége Lívia azért szintén kedvenceim közé tartozik.) Cho minden tartományban kiemelkedően teljesít, meseszép dallamokat prezentál, hallani rajta, hogy magas fokon képzett. Ő nem egy Tarja vagy Simone Simmons, hanem egy tökéletesen egyedi orgánummal rendelkező énekes. Társai is "ügyes" muzsikusok, a ritmus szekció szikár, erős és pontos alapot tesz Christoph Siemons mesteri témái alá. A lemezt hallgatva elmondható, hogy remek gitáros és dalszerző, helyenként igencsak pazar szólókat tálal elénk, és riffjei is ötletesek s noha nem ő találta fel azt a sokat emlegetett viaszt, mégis meg tud ütni (társaival együtt) egy egyedi hangot, ami kiemeli a Krypteria-t a mezőnyből. A lemezt nyitó All Systems Go rögtön egy klasszikus, power metalos gitár témával indul, amiről kapásból az Armored Saint és a Cage ugrik be, de a női ének egészen izgalmassá teszi ezt az amúgy bitang erős, gyors nótát. Headbangelésre igencsak alkalmas! A második szám a The Promise egy lágy zongora témával nyit, amiből egy középtempós, keményen menetelős dal alakul ki, ám amint Cho bekapcsolódik, a dal kicsit szelídül, és a refrénben szereplő kórusok kellemes, goth feelinget adnak. A következő, Time To Bring The Pain is bőven építkezik a 80as évek power metal csapatainak hatásaiból. Lüktető, bitang erős dal ez is, Cho mesébe illő dallamaival, S.C. pontos, precíz dobolásával: különösen a szóló alatti dob-basszus kettős tetszik. A lemez negyedik nótájában a Somebody Save Me-ben, megint előkerül a zongora, ami szép aláfestést nyújt, ennek az ízig-vérig gótikus metal műnek. Az ötödik dal, ami a Scream címet viseli, a nyitó számhoz hasonlóan egy száguldó, bitangul húzós szerzemény, amiben Christoph számomra nagyon érdekes és ízléses keleties hatású részt is írt. A Lost egy kissé különbözik az előző nóták stílusától, kissé agyasabb ritmusképletek találhatók benne, amik az újfent előbukkanó kórusokkal adnak egy szép összképet a dalnak. Az Out Of Tears az ötletes riffről lesz és a kissé szaggatott ritmustól emlékezetes, és persze a hölgy már sokat dicsért meseszép hangjáról. Egy rövidke basszusgitár mágiával indul az I Can't Breathe című mestermű, amiből egy hard rock érzetű nóta bontakozik ki, erre a számra könnyen rámondható, hogy sláger gyanús. Refrénjében felfedezhetők a melodikus hard rock nagyjainak hatásai, míg a riff olyan, mintha Uwe Lulis írta volna. A következő, The Night All Angels Cry, egy visszafogott, lágy, már-már ballada szerű mű, a basszusgitár megint csak kifogástalanul működik együtt a dobbal, a kórusok a refrén alatt ámulatba ejtők. A lassabb, pihentetőbb dal után, jön ismét egy bomba, amit a csapat Dream Yourself Far Away-re keresztelt. A bomba szó leginkább a kőkemény riffre értendő, már a sokadik a lemezen, ami nekem nagyon bejön. Cho itt nagyon finoman, light-osan énekel, igencsak szép kontrasztot hoztak létre, már ami az erős gitár részeket és a visszafogott éneket illeti, A tizenegyedik nóta egy olyan szerzemény, amiről nem kell sokat rizsálni, be kell lökni a lejátszóba, és rázni kell rá a fejet. Mert erre (is) lehet, nekem nagyon erős Grave Digger-es érzésem van, de természetesen az ének azért feledteti Boltendahl mester senkiéhez nem hasonlítható hangorkánját. A lemezt záró At The Gates Of Retribution egy misztikus hangvételű alkotás, ez a dal is ékes bizonyítéka a csapat fenomenális dalszerző képességének. Nagyon-nagyon érdekes keverék ez a fajta muzsika, ami a heavy és power metal zenei alapjaira épül, és egy fantasztikusan képzett, remek hangi adottságokkal megáldott hölgy énekével keveredik. És ehhez jön a remek hangzás, ami egy német csapattól nem is olyan meglepő. Minden hangszer remekül szól, nem kásás a gitár, nem tompa a dob, minden olyan rendben van, ahogyan lenni kell.
Legutóbbi hozzászólások