Steve Perry – Karácsonyi dallal készül

írta rune | 2019.10.30.

Hosszú kihagyás után jelent meg a Journey egykori énekesének, Steve Perry-nek a szólólemeze, a ’Traces’. Most egy évvel később Perry azt mondja, hamarosan új dalokkal jelentkezik.

 

 

Már egy éve annak, hogy a korábbi Journey frontember, Steve Perry 25 évvel a ’For The Love Of Strange Medicine’ után új szólólemezzel jelentkezett. Most a ’Traces’ évfordulója kapcsán az énekes bejelentette, hogy új dalokon dolgozik: „Egy év telt el a ’Traces’ megjelenése óta, ami az első lemezem volt 25 év kihagyás után. Köszönöm, hogy ilyen kedvesen fogadtátok! Még ebben az évben új dalokkal fogok jelentkezni, ezek között karácsonyi felvétel is lesz. Köszönöm a sok támogatást és elfogadást! Köszönöm a kiadómnak, a Fantasy Records-nak az állandó segítséget, nélkületek ez nem valósulhatott volna meg. További részleteket is fogok közölni, ha eljön az ideje.”

Perry egy évvel ezelőtt így nyilatkozott visszatérésével kapcsolatban: „Eléggé eltűntem, aminek több oka is volt, elsősorban az, hogy a zene iránti szeretetem hirtelen alábbhagyott. Rögtön tudtam, hogy egyszerűen csak le kell állnom egy időre. Ha a zene újra visszatér a szívembe, tudni fogom mit tegyek. Ha nem, hát legyen már így is átéltem mindent amire csak vágyhatok. Rengeteg év telt el és egy nap újra elkezdtem lejegyezni egy ötletet. Aztán egyik követte a másikat és tudtam, hogy a zene iránti szeretem visszatért. Végül szerelemre találtam. Az én drága Kellymmel olyan csodálatos életünk volt, amiről álmodni sem mertem. Aztán 2012 decemberében elveszítettem őt. Azóta tökéletesen értem a jelentését annak, hogy inkább legyél szerelmes még ha el is veszíted, mint hogy legyen valakid, akivel soha nem szerettétek egymást igazán.”

Az egy évvel ezelőtti visszatérésről ITT olvashatsz bővebben.

Legutóbbi hozzászólások