Mayhem – Egy új démoni dal Csihar Attiláéktól

írta karpatisz | 2019.10.19.

November 8-án lát napvilágot a norvég black metal csapat ’Daemon’ című nagylemeze. A csapat átvette ez alkalommal a népszerűsítés lehetőségét, ők tették fel a YouTube-ra a Falsified and Hated című dalt.

 

 

Daemon’ címmel lát napvilágot a Mayhem hatodik nagylemeze, melyet eredetileg október 25-re időzített a Century Media Records, de a csapat nemrég bejelentette, hogy gyártási gondok miatt kis csúszással, november elején lesz a hivatalos megjelenés. A lemezzel kapcsolatos nyilatkozataiban a zenekar nem győzte hangsúlyozni, hogy számítsunk a kiszámíthatatlanra: „A ’Daemon’ nem az ’Esoteric Warfare’ egyenes folytatása. Teljesen saját lábán álló lemez lesz. Persze új fejezetet sem fog nyitni a zenekar történetében, inkább ugyanannak a sztorinak lesz egy új kötete […] A ’Daemon’ a változás, a lehetőség, hogy még szélesebbre táruljanak a pokol bugyrai.” A lemezt igen különleges körülmények között vették fel, ugyanis Csihar Attila vokál- és Hellhammer dobsávjait egy régi templomban kialakított stúdióban rögzítették Tore Stjerna vezényletével. Ghul saját gitársávjait Hollandiában, Teloch gitárjait, valamint Necrobutcher basszusgitársávjainak felvételeit pedig Oslóban készítették. A mixért ismét Stjerna volt a felelős, a maszterelés pedig Thomas Johansson munkája.

A Century Media Records egy díszdobozos változatot is elkészít a ’Deamon’-hoz, amelyben a CD-n az eredeti 10 dal mellé még 2 bónusztétel is kerül. Ebben a csomagban lila színű LP lemezen lesz megtalálható az album, mellé pedig egy bónusz LP lemez is kerül, amelyen további kiadatlan dalokat és feldolgozásokat találunk majd. Tárgyi ajándékok is kerülnek a dobozba: 2 piros színű gyertya Mayhem-logóval, 3 söralátét méretű kártya és egy 90x60-as poszter. Ehhez egy exkluzív borító is készült, amelyet lentebb láthatunk a részletes tartalom mellett. A kiadó webes kereskedésében ITT rendelhető elő a ’Deamon’ összes variációja.

A korong tartalmából eddig a Worthless Abomination Destroyed és az Of Worms And Ruins címűeket tesztelhettük, harmadikként a Falsified and Hated érkezett.

’Deamon’ limitált box set dallista:

CD:

01. The Dying False King
02. Agenda Ignis
03. Bad Blood
04. Malum
05. Falsified And Hated
06. Aeon Daemonium
07. Worthless Abominations Destroyed
08. Daemon Spawn
09. Of Worms And Ruins
10. Invoke The Oath
11. Everlasting Dying Flame
(bónuszdal)
12. Black Glass Communion (bónuszdal)

LP Side 1:

01. The Dying False King
02. Agenda Ignis
03. Bad Blood
04. Malum
05. Falsified And Hated

LP Side 2:

01. Aeon Daemonium
02. Worthless Abominations Destroyed
03. Daemon Spawn
04. Of Worms And Ruins
05. Invoke The Oath

Bónusz LP Side 1:

01. Everlasting Dying Flame (bónuszdal)
02. Black Glass Communion (bónuszdal)
03. Evil Dead (Death-feldolgozás) (bónuszdal)
04. The Truth (Death Strike-feldolgozás)(bónuszdal)
05. Disgusting Semla (Morbid-feldolgozás)(bónuszdal)

Legutóbbi hozzászólások