David Lee Roth – A Van Halennek vége

írta CsiGabiGa | 2019.10.04.

Habár az év elején még arról pletykáltak, hogy a klasszikus korszak Van Halen felállása újra egyesül – 1984 óta először –, az énekes egy interjúban kifejtette, hogy szerinte a Van Halen már nem fog visszatérni abban a formában, ahogy ismertük.

 

 

Arra a kérdésre, mi történt, hogy nem tudott turnézni a Van Halennel ezen a nyáron, pedig azt több hónappal ezelőtt lekötötték, David Lee Roth azt válaszolta: „Azt többször törölték, és azt hiszem, a Van Halen befejezte és ez már a következő fázis. De facto megörököltem a zenekart – bármit is jelentsen ez. Én azt hiszem, ez azt jelenti, hogy ha örökölted, büszkén folytatod. De a Van Halen nem fog visszatérni olyan formában, ahogy ismered. És erről Eddie-nek [Van Halen] megvan a saját története. Nem nekem kéne elmondani!”

Roth legújabb megjegyzései ugyanazt visszhangozzák, amit a hónap elején mondott a phoenixi KSLX rádióállomásnak, hogy talán ő „innentől kezdve a Van Halen arca. Nem vagyok biztos benne, hogy mi történik Eddel, de talán ezúttal nem akar visszatérni a ringbe – mondta. – Nem az én dolgom, hogy találgassak.”

Arra a kérdésre, hogy vajon arra utalt-e, hogy Eddie Van Halennek egészségügyi problémái lennének, mint korábban, Roth azt válaszolta: „Ugyanazokat a pletykákat hallom, mint te, és nem az én dolgom, hogy találgassak.”

Ez év elején elterjedtek pletykák, hogy a klasszikus korszak Van Halen felállása újra egyesülne, 1984 óta először. Érthetetlen, hogy miért maradt el a turné, bár online fórumokon terjedt a hír, hogy Eddie Van Halen egészségének visszaesése volt a felelős ezért. A gitárost 2000-ben kezelték nyelvrákkal, megműtötték, melynek során eltávolították a nyelve egyharmadát. 2002-ben rákmentessé nyilvánították.

Egy 2015-ös Billboard-interjúban Van Halen kijelentette, hogy ő abbahagyta a cigarettázást, de a gitárpengetőt hibáztatta a rákjáért.

„Fém pengetőket használtam – sárga- és vörösrézből készültek –, amelyeket mindig a számban tartottam, pont azon a helyen, ahol a nyelvrákot kaptam – mondta Eddie Van Halen. – Plusz alapvetően egy hangstúdióban élek, amely tele van elektromágneses energiával. Szóval ez is egy elmélet. Úgy értem, dohányoztam, sokat drogoztam és sok minden egyebet is csináltam. De ugyanakkor a tüdőm teljesen tiszta. Ez csak a saját elméletem, de az orvosok szerint lehetséges.”

2012-ben Eddie Van Halen sürgősségi műtéten esett át, mivel súlyos divertikulitiszben szenvedett. A betegség egy emésztőrendszeri rendellenesség, amely a vastagbél gyulladását és fertőzését okozza.

Legutóbbi hozzászólások