Flying Colors – Dalpremier: itt a Love Letter

írta karpatisz | 2019.09.12.

A Flying Colors két fellépésen már túl van az ígért öt amerikai koncertből, így csak három van hátra. Legközelebb október 7-én lépnek színpadra, addig is a harmadik album kerül reflektorfénybe, amelyet már a harmadik önálló dallal népszerűsítenek.

 

 

Az október 4-én érkező ‘Third Degree’ megszületése nem ment könnyen. Az öt zenész először 2016 decemberében találkozott Steve Morse floridai stúdiójában, ahol hét dal készült el. Onnantól a tagok önállóan is dolgoztak az ott megírt alapokon. Legközelebb csak két évvel később ültek össze, 2018 decemberében még három dalt tettek az albumhoz. Végül a normál korongon csak kilenc lesz hallható, a tizedik, a Waiting For The Sun a speciális változaton kap helyet. Az újdonság tartalmából a pszichedelikus hatásokat rejtő első önálló tétel, a More után érkezett a You Are Not Alone című ballada. Most pedig az ötösfogat munkásságának egy újabb színét ismerhetjük meg, mivel a YouTube-on debütált a Love Letter szöveges videóval.

Emlékeztetőül Casey McPherson gondolatait olvashatjuk: „A ’Third Degree’ számomra azt bizonyítja, hogy megtaláltuk egyedi hangunkat. Nincsenek egók ebben a zenekarban, mindannyian a legjobbat akartuk kihozni az ötleteinkből, ezért olyan élvezetes ezeket játszani is. Az emberek is láthatják majd, hogy ez egy egyedi dolog lett.”

Legutóbbi hozzászólások