P.Mobil – Különleges lemez az ötvenedik jubileumra: megjelent az ’És?!’

írta Hard Rock Magazin | 2019.08.10.

Augusztus 10-én, azaz ma a Barba Negra Track színpadán ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját az örökmozgó, a munkások, a parasztok és az értelmiségiek kedvenc zenekara, az egyetlen, a P.Mobil. Ennek apropóján a csapat egy különleges nagylemezzel jelentkezett, hogy felkerüljön a pont az i-re!

 

 

A 2017-es ’Csoda történt!’ című legutóbbi nagylemez folytatása ugyan még várat magára, ám a koncerteken közönségkedvenccé lett feldolgozások, mint az Ismerős Arcok Nélküled című dalának lendületes, jellemzően „Mobilos” verziója, az A csitári hegyek alatt, vagy az A zöld, a bíbor és a fekete olyannyira fontos és szerves része lett a koncerteknek, hogy ezekből és még néhány zenekari kedvencből összeállt az ’És?!’ anyaga. Mivel a zenekar még nem csinált korábban feldolgozáslemezt, így adta magát a koncepció, hogy a zenekar öt évtizedének "aláfestő zenéjét" formálják saját képükre és csináljanak belőle egy különleges P.Mobil-lemezt! A küldetés olyannyira jól sikerült, hogy talán még azoknak is tetszeni fog, akik egyébként nem is kedvelik a P. Mobilt! Nem hiszitek? Járjatok utána!

’És?!’ dallista:

01. Nélküled (Ismerős Arcok)
02. A zöld, a bíbor és a fekete (Pandora's Box)
03. Ha megszólalnál (Bill és a Box Co.)
04. A csitári hegyek alatt (népdal)
05. Fellegajtó nyitogató (népdal)
06. Babylon (Omega)
07. Miért kell elfelednem? (Skorpió)
08. Prézlidal (Kéglidal) (Illés)
09. Gondolsz-e majd rám? (Echo)
10. Szabad vér (TRB)
11. Mi fáj? (Metro)

Legutóbbi hozzászólások