Sweet Oblivion Feat. Geoff Tate

írta Dzsó | 2019.07.16.

Megjelenés: 2019

 

 

Kiadó: Frontiers Music

Weblap: https://www.facebook.com/SweetOblivionGeoffTate/

Stílus: dallamos metal

Származás: nemzetközi

 

Zenészek

Geoff Tate – ének
Simone Mularoni – gitár, basszus
Emanuele Casali – billentyűs hangszerek
Paolo Caridi – dobok

Dalcímek

01. True Colors
02. Sweet Oblivion
03. Behind Your Eyes
04. Hide Away
05. My Last Story
06. A Recess From My Fate
07. Transition
08. Disconnect
09. The Deceiver
10. Seek The Light

Értékelés

Sokáig szimpatikus volt az 1996-ban alapított Frontiers kiadó hozzáállása a méltatlanul mellőzött, sok esetben klasszikus és/vagy veterán rock-prog-metal formációk felkarolásával és hasonló új kezdeményezések támogatásával. Mára viszont időnként olyan érzésem támad, hogy mértéket tévesztve mentek át az extenzív termelés irányába és kissé felhígult a mezőny, remélem, hogy nem valami Ricchi e Poveri-projekt lesz a következő meglepetéskiadványuk. A ’Sweet Oblivion’ esetében viszont szó sincs felhígulásról, sikerült olyan színvonalat elérni a produkcióval, aminek helye van a kiadó privát Hall Of Fame-jében.

Az előzményekhez tartozik, hogy a Queensrÿche ’Promised Land’ album utáni végtelennek tűnő útkeresése ugyan vállalható anyagokat eredményezett, de sajnos nem addigi önmagukhoz képest, a lemezsikereknek meg végleg búcsút inthettek. Először Chris DeGarmo, a csapat zenei agya elégelte meg a helyzetet és kilépett, majd az alkotói és személyes problémák miatt növekvő feszültségből villámlás lett, a frontember Geoff Tate és a többiek egymásnak ugrottak, botrány, névhasználati vita, per, sajtóhadjárat lett a vége, jelenleg van egy Geoff Tate nélküli Queensrÿche és egy Queensrÿche nélküli Geoff Tate. A szakadás után Tate a saját neve alatt kiadott egy albumot, egyet Geoff Tate’s Queensrÿche néven, a névhasználati per lezárása után pedig Operation: Mindcrime néven egy trilógiát, de a világot egyik kiadvány se váltotta meg.

Aztán jött a fordulat a történetben, ugyanis a Frontiers kiadó emberei felhívták Tate figyelmét a – szintén az istállóhoz tartozó – mára 25 éves történelemmel és 9 stúdiólemezzel rendelkező olasz progger DGM főnökére, a gitáros Simone Mularonira. Mularoni bevallottan nagy rajongója Tate zenéjének, és a klasszikus Queensrÿche-lemezeken nevelkedett, végül mindkettőjüknek megtetszett az együttműködés lehetősége. A lemez úgy született meg, hogy nem is találkoztak személyesen, egy szót se beszéltek egymással, a zenei elképzeléseiket internetes csatornákon keresztül osztották meg. Geoff Tate rajongva nyilatkozta, hogy mennyire modern és letisztult módja ez a lemezkészítésnek, és hogy soha korábban nem dolgozott ilyen módszerrel. A formációhoz csatlakozott a szintén DGM-es Emanuele Casali billentyűs és a több olasz bandában is doboló Paolo Caridi, a négyes zenei kvalitásaihoz kétség nem férhet.

A lemez, ill. a formáció címe a feledésről szól, holott az anyagban éppenhogy a Queensrÿche legkreatívabb időszakáról nem feledkeztek meg, első hallásra az anyag leginkább az ’Empire’ legjobb pillanatait idézi, aztán sokadikra meg még inkább. A kiadó a klasszikus nagylemez-kislemez hozzáállásban három dalt is „kimásolt” a YouTube-ra, a True Colorshöz rendes klip is készült, ezzel nyit az album, tökéletes választás. Innen pedig nincs megállás, a DGM-ben megszokott vastagon hangszerelt, virtuóz játék ágyaz meg a dallamoknak és Tate hangjának. Ő azon kevés szerencsés énekesek egyike, akinek a hangjával nem babrált ki az idő, 60 éves korában ugyanolyan erőteljes minden tartományban, ugyanolyan kifejező, mint évtizedekkel ezelőtt, arra meg bizonyára megvan a technikai megoldás, hogy a lemez teljes hosszában jelenlévő háromszólamú kórust hogyan reprodukálják élőben, ha egyszer sor kerül az album megturnéztatására. (Bár úgy lenne, de sok esély nincs rá, miután ősszel "Greatest Hits" turnéra indul Amerikában, jövőre pedig a kiadásának 30. évfordulóját ünneplő ’Empire’ albummal fog turnézni.)

Rendes sajtóanyag híján csak Geoff Tate egyik interjújából tudok arra következtetni, hogy a dalokat Simone Mularonival közösen írták, és az eredménybe nem lehet belekötni, üresjárat nélküli album született, semmi megfelelési kényszer nem érződik a dalokból. Bár a Queensrÿche iránti tisztelet vezérelte a Mularoni-oldalt, a saját DGM-es egóját nem áldozta be teljesen, a Recess From My Fate-et például kifejezetten DGM-esnek érzem, és lehet, hogy emiatt támadt az az érzésem, hogy a rákövetkező Transitionnél kicsit elfogy a lendület. Viszont tettem egy kísérletet egy másik alkalommal és ezzel kezdtem a lemez újbóli meghallgatását, nincs itt semmiféle ellaposodás, úgy jó az egész, ahogy van! A japánok persze megint kaptak bónusznótát, minket meg ehet a japánsárga irigység, mert a Disconnect zongorás változata nagyon szép lett, az európai kiadáson ez sajnos nincs rajta.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások