Flogging Molly – A Russkajával jönnek a Budapest Parkba

írta Hard Rock Magazin | 2019.06.14.

Nagy buli lesz július elején a Budapest Parkban, ugyanis a több mint 20 éve működő amerikai kocsmapunk banda érkezik, ráadásul nem egyedül, hanem az osztrák Russkajával.

 

 

Az 1997-ben alakult amerikai illetőségű Flogging Molly formációja olyan autentikusan hozza az ír kocsmapunk műfaját, hogy koncertjeiken egy szempillantás alatt érezhetjük úgy, mintha épp egy dublini pubban döntenénk magunkba a Guiness-t. Ehhez persze sokat hozzátesz a valóban ír gyökerekkel rendelkező frontember, Dave King személye. A zenekar tehát egy igazán egyedülálló, a punk és a hagyományos ír zene metszéspontjában született zenével, illetve egy garantáltan őrületes, az egész Budapest Parkot megrengető és megtáncoltató koncerttel érkezik július 3-án!

Mindennek tetejébe az osztrák Russkaja is csatlakozik hozzájuk, akik a ’No One Is Illegal’ című friss lemezüket mutatják be nekünk. A New Beat és a Budapest Park szervezésében megvalósuló buli Facebook-eseménye ITT csekkolható le.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…
  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “A turné elindult és nehéz illetve NEM lehet belekötni. Nem rég értem haza Dublinból. Láttam a turné első ( Glasgow)…
  • Herr Wolf on Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?: “A dal elsőre nem rossz, de Bon Jovi hangja sajnos nem frankó! Koncerten borzalmasan rossz.
  • Herr Wolf on Winger – Budapesttől is búcsúznak: “Ez egy brutálisan jó hír! Nem gondoltam volna, hogy akár 1x is, de eljönnek hozzánk! Kötelező koncert!!!
  • Clint Eastwood on Judas Priest: Invincible Shield: “Ha csak egy ember szemét felnyitom, hogy a maiden nevű fától lássa az erdőt is már megérte a hozzászólás.
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “T. Menya! 1. Köszönöm, de nem kérek a segítségedből! 2. Fogalmad sincs, hogy én ki vagyok. 3. Milyen alapon alkotsz…
  • spiritknight on Judas Priest: Invincible Shield: “Jó lemez lett, de nálam azárt nem veri az előző Firepowert. Azt az albumot simán mellé teszem a kedvenceimnek, a…