Elhunyt André Matos

írta TAZ | 2019.06.09.

Tragikus hirtelenséggel, 47 éves korában elhunyt André Matos. Az egykori Angra-énekes halálának oka egyelőre ismeretlen.

 

 

„A szívünkben levő mély fájdalommal tudatjuk, hogy Andrétól ismét búcsút kellett vennünk, azonban ezúttal véglegesen.” – tudatta a Facebookon Ricardo Confessori dobos, André zenésztársa. A brazil énekes halála hirtelen és váratlanul jött, hiszen néhány napja még Sao Paulóban lépett fel Shaman nevű zenekarával, de az Avantasia koncertjén is vendégszerepelt ugyanazon este.

„Lesújtott a tragikus hír, miszerint barátom, André Matos elhunyt – mondta Tobias Sammet. – Öt nappal ezelőtt még egy színpadon álltunk, úgyhogy sokkban vagyok. Együttérzek és imádkozom családjáért. Nyugodj békében, André Matos!”

Az eset miatt egykori zenekara, az Angra el is halasztotta a brazil fővárosban esedékes koncertjét, ezzel tisztelegnek emléke előtt. „Nem volna értelme felmenni a színpadra, miközben útitársunkat siratjuk, akinek hatalmas szerepe volt a történelmünkben. Ezen a napon a hangszereink is elhallgatnak a gyásztól.”

„Sokkolt a hír, nagyon szomorú vagyok – mondta Felipe Machado gitáros, akivel a Viperben zenélt együtt André, és aki nem mellesleg legjobb barátja volt. – Még mindig nem ismerem a részleteket, de azt tudom, hogy egy nagyszerű koncertet adott múlt héten és minden rendben volt vele. Nem tudom, mi történhetett. Annyit tudok, hogy Brazília elvesztette legnagyobb rockénekesét, a leghihetetlenebb hangját és egy tehetséges zongoristát. Nem tudom, mit mondhatnék.”

André Matos neve leginkább az Angra miatt ismerhető, akikkel 1993 és 1998 között zenélt együtt, több nagyszerű albumon. Miután 2000-ben kilépett, Shaman néven saját zenekart alapított, de szólólemezeket is készített, mi több, rengeteg kiváló lemezen szerepelt vendégként, legyen szó az Avantasia, az Epica vagy éppen Luca Turilli albumairól.

Nyugodjék békében!

Legutóbbi hozzászólások