Fleshgod Apocalypse – Új dal a megjelenésre: Worship And Forget

írta TAZ | 2019.05.25.

Tegnap került boltokba az olasz extrém metalosok új lemeze, amiről ennek apropójából most a Worship And Forget hallgatható meg.

 

 

Elkészült 2016-os ’King’ című lemezének folytatásával az immáron Francesco Paoli vezette olasz extrém metal gárda. A Fleshgod Apocalypse új lemeze ’Veleno’ címmel kerül boltokba május 24-én a Nuclear Blast gondozásában, Paoli szerint pedig megéri még várni rá egy kicsit: „Amit látsz, az a háromévnyi veríték, a forradalom, az intenzív érzelmek és az extrém változások betakarítása. Bebizonyítottuk magunknak, hogy erősebbek vagyunk, mint valaha, hogy megvetjük a kompromisszumokat és hogy magasabbra tesszük a mércét, bármi is legyen. Az album finoman szólva is masszív. Minden dal egy szó szerint élő és lélegző egyedülálló darab.”

A csapat ötödik stúdióalbumát a zenekarvezető szerint mindössze három hónap alatt kalapálta össze, a munka helyszíne pediog a római Bloom Recording Studio és Kick Studio voltak, ahol Marco Mastrobuono segítségével dolgoztak. A nagyzenekari részeket Perugiában, a Musica Teclas Studio falai között rögzítették, a keverés és masztering pedig nem másra, mint Jacob Hansenre maradt. Alább a korábban bemutatott Sugar és Carnivorous Lamb után, valamint a The Fool koncertverziója után a Worship And Forget kagylózható.

Legutóbbi hozzászólások