The 69 Eyes – Szeptemberben új album, novemberben budapesti buli

írta karpatisz | 2019.05.24.

Az idén 30 éves finn rock csapat most sem lassít le, szeptemberben új nagylemezzel jelentkeznek. A novemberben induló koncertsorozatuknak budapesti állomása is lesz, pontos részletek a hajtás után.

 

 

A három évtizede működő The 69 Eyes három évvel a ’Universal Monsters’ után új dalcsokrot tartalmazó nagylemezzel jelentkezik. A Nuclear Blast máris kitűzte a ’West End’ címmel érkező korong megjelenését szeptember 13-ra. A borító mellett annyit árultak el egyelőre a lemezről, hogy olyan vendégek szerepelnek rajta, mint Dani Filth (Cradle Of Filth), Wednesday 13 és a Beastö Blancö énekesnője, Calico Cooper. A tizenegy dalról, annyit árultak el, hogy mind gyorstempójú lesz, igazi rock himnuszok, amelyeket átjár a sötét humor, sötét emlékek és látni, ahogy a csapat majd táncol a világ romjain. Ízelítőül máris meghallgathatjuk a 27 & Done nevű friss szerzeményt, amelyhez a klip nemrég debütált a YouTube-on.

A csapat énekese így beszélt a friss korongról: „A ’West End’ cím egy komor, sötét képről árulkodik, amikor valaki meghal, ekkor valami új kezdődik és a változás az ok, ami miatt még életben vagyunk. Úgy érzem, a bolygónk sorsa elérkezett egy fordulóponthoz. A nyugatias világ a végéhez közelít és az a kérdés, hogy mi lesz amikor véget ér. A címnek több jelentése is van, de az tuti, hogy ennek semmi köze sincs a Pet Shop Boyshoz vagy Londonhoz!”

A harminc éves évforduló kapcsán a The 69 Eyes tavasszal az Egyesült Államokban koncertezik, de máris bejelentették, hogy november 2-től startol az európai koncertsorozat, amelynek keretében november 12-én, a Barba Negra Music Clubban lépnek fel.

A The 69 Eyes előző évben a Rockmaraton fesztiválon lépett fel, a beszámolónkat IDE kattintva lehet még egyszer elolvasni.

A Hammer Concerts bemutatja:
The 69 Eyes
+ vendégek
2019.11.12.
Budapest
Barba Negra

Facebook-esemény ITT, Online jegyet pedig ITT lehet vásárolni.

Jegyárak:

5999 Ft - limitált early bird június 15-ig
6999 Ft - elővételben július 15-ig
7999 Ft - elővételben november 11-ig
8999 Ft - a koncert napján és a helyszínen

Legutóbbi hozzászólások