The Squares – Három kiadatlan dalt is tesztelhetünk Joe Satriani legelső bandájától

írta karpatisz | 2019.03.14.

Április 5-én jelenik meg az a kiadvány, amelyen a legendás gitáros első zenekarának demófelvételeit hallhatjuk. A lapozás után várnak az újabb kedvcsinálók.

 

 

A hetvenes évek végén működött a The Squares, Joe Satriani mellett ennek a csapatnak volt tagja az 1999-ben elhunyt Andy Milton basszusgitáros-énekes, valamint Jeff Campitelli dobos. Az akkoriban készült felvételeket John Cuniberti készítette, most pedig a felújítás is az ő nevéhez köthető. A 'Best Of The Early '80s Demos' címmel érkező újdonság CD lemezen lesz csak kapható, amelyet ITT meg is vásárolhatunk, méghozzá dedikáltan. A korong tartalmából most már bővebb ízelítő áll a rendelkezésünkre, a Give It Up, a You Can Light The Way és a Never Let It Get You Down.

A gitáros így mesélt korábban egykori zenekaráról: „The Squaresnek hívtuk magunkat, vagy néha csak Squaresnek. Voltak más azonos nevű zenekarok is, de határozottan mi voltunk az elsők, akik ezt a nevet választották. Részben Van Halen, részben Everly Brothers volt a muzsikánk, egyfajta keveréke a heavy metalnak, rock and rollnak, punknak és new wave-nek. Megpróbáltuk a legjobb formánkat hozni, hogy kicsikarjunk egy kiadói szerződést és szupersztárokká váljunk. Volt egy jó korszakunk és igazán jó zenéket csináltunk. Megelőztük a korunkat, más szóval nem voltunk szinkronban azzal, amit az emberek kerestek akkoriban. Végül ott hagytam a zenekart, hogy szólókarrierbe kezdjek. Ez nehéz lépés volt, távozni valahonnan, amit szívvel-lélekkel csináltál, de mint kiderült, ez volt a helyes döntés.”


Legutóbbi hozzászólások