Fleshgod Apocalypse – „Az album finoman szólva is masszív”

írta TAZ | 2019.03.11.

Májusban jelenik meg az olasz Fleshgod Apocalypse új albuma, a Veleno’, amiről Francesco Paoliék már be is mutatták az első dalt Sugar címmel.

 

 

Elkészült 2016-os ’King’ című lemezének folytatásával az immáron Francesco Paoli vezette olasz extrém metal gárda. A Fleshgod Apocalypse új lemeze ’Veleno’ címmel kerül boltokba május 24-én a Nuclear Blast gondozásában, Paoli szerint pedig megéri még várni rá egy kicsit: „Amit látsz, az a háromévnyi veríték, a forradalom, az intenzív érzelmek és az extrém változások betakarítása. Bebizonyítottuk magunknak, hogy erősebbek vagyunk, mint valaha, hogy megvetjük a kompromisszumokat és hogy magasabbra tesszük a mércét, bármi is legyen. Az album finoman szólva is masszív. Minden dal egy szó szerint élő és lélegző egyedülálló darab.”

A csapat ötödik stúdióalbumát a zenekarvezető szerint mindössze három hónap alatt kalapálta össze, a munka helyszíne pediog a római Bloom Recording Studio és Kick Studio voltak, ahol Marco Mastrobuono segítségével dolgoztak. A nagyzenekari részeket Perugiában, a Musica Teclas Studio falai között rögzítették, a keverés és masztering pedig nem másra, mint Jacob Hansenre maradt. Alább a részletes számlista és Travis Smith lemezborítója alatt az első dal, a Sugar máris tesztelhető klippel együtt.

’Veleno’ számlista:

01. Fury
02. Carnivorous Lamb
03. Sugar
04. The Praying Mantis’ Strategy
05. Monnalisa
06. Worship and Forget
07. Absinthe
08. Pissing On The Score
09. The Day We’ll Be Gone
10. Embrace The Oblivion
11. Veleno

Legutóbbi hozzászólások