Jordan Rudess – ’Wired For Madness’ címmel jön az ígért szólóalbum

írta karpatisz | 2019.02.13.

A Mascot Label Group április 19-re tűzte ki Jordan Rudess szólólemezének a megjelenését, melynek 'Wired For Madness' lesz a címe és nyolc dal lesz hallható rajta neves vendégek közreműködésével.

 

 

A ’Wired For Madness’ című lemezen robbanásszerű élménnyel gazdagodhatunk majd, hiszen a dráma, a technika és a dallamosság egyvelege egy különleges kalandot ígér ezúttal. A lemezen a „Varázsló” nemcsak hangszerein játszott, hanem sok helyen énekel is. Természetesen a vendégek sem maradhatnak el, a dobosok: Marco Minnemann (akiről már tudjuk, hogy a korong több mint félórás szerzeményében szerepel), valamint Rod Morgenstein és Elijah Wood. Gitáros fronton is impozáns a lista: Vinnie Moore, Guthrie Govan, Joe Bonamassa és John Petrucci segédkeztek, valamint James LaBrie is, aki énekével színezte a lemezt. A címadó dal egy történetet dolgoz fel, amiben egy ember félig robottá válik. Az átalakulás során találkozik egy angyallal, aki ebből a világból egy másik dimenzióba viszi át. A többi dal már nem kapcsolódik a történethez, tehát nem egy konceptalbummal lesz dolgunk. Jordan azt is elárulta, hogy lesz blues stílusú dal is a lemezen, amelynek elkészítésében Joe Bonamassa és egy fúvószenekar is segítségére volt.

A holland központú kiadó már azt is megosztotta a világhálón, hogy a ’Wired For Madness’ a CD lemez mellett hagyományos fekete, valamint piros és kék színű 2 LP variációban készül el. A vinyl lemezekhez egy online kód is tartozik majd, amellyel mp3 formátumban is le lehet majd töltetni az albumot. Előrendelést IDE kattintva már le is adhatunk, a dallista alatt egy rövid ízelítőt is hallhatunk.

’Wired for Madness’ dallista:

01. Wired for Madness - Part 1
02. Wired for Madness - Part 2
03. Off the Ground
04. Drop Twist
05. Perpetual Shine
06. Just Can't Win
07. Just for Today
08. Why I Dream

Legutóbbi hozzászólások