L.A. Guns – „Ha szerelmes dalt akarsz, akkor cseszd meg, és hallgass Journey-t!”

írta TAZ | 2019.01.28.

Elkészült új albumával a Phil Lewis és Tracii Guns fémjelezte L.A. Guns. A lemezről egy dal már meg is hallgatható.

 

 

’The Devil You Know’ címmel jön március 29-én az L.A. Guns új albuma a Frontiers Musicnál. A Phil Lewis és Tracii Guns vezette csapat a két évvel ezelőtti ’The Missing Peace’-t szeretné felülmúlni anyagával, mely ismét metalosabb irányt vett Guns szerint. „A ’The Missing Peace’ sikere után sokan azt szerették volna, ha a következő album is ugyanazon az úton maradna, a zenénk metalosabb oldalát kiemelve, ami egyébként nekem is a személyes kedvencem a zenekarban. Merítettem a tipikus NWOBHM-hatásaimból, ahogy nem felejtettem el korai hatásaimat sem a ’60-as évek végéről és a ’70-es évek elejéről.”

Szövegek terén is az igen súlyos hozzáállás dominál, úgyhogy Phil Lewis nem véletlenül nyilatkozott így: „Ha szerelmes dalt akarsz, akkor cseszd meg, és hallgass Journey-t!”

A bandában egyébként Shane Fitzgibbon dobos és Johnny Martin basszer található, koncerteken pedig kisegítő másodgitárossal nyomulnak, miután két tagot már kitettek a csapatból az elmúlt két év folyamán. További kapcsolódó hír, hogy Steve Riley dobos felélesztette saját L.A. Guns-át, úgyhogy a csapat ismét megkettőződve van jelen a színtéren.

‘The Devil You Know’ számlista:

01. Rage
02. Stay Away
03. Loaded Bomb
04. The Devil You Know
05. Needle To The Bone
06. Going High
07. Gone Honey
08. Don't Need To Win
09. Down That Hole
10. Another Season In Hell
11. Boom (bónuszdal)

Legutóbbi hozzászólások