Tankcsapda – Gazdára talált Fejes dobcucca, nem turnézik 2020-ban idehaza a zenekar

írta savafan | 2019.01.26.

Gazdára talált Fejes Tomi dobcucca, a nyertes kilétére tegnap a Petőfi rádió reggeli műsorában derült fény. Ráadásul az is kiderült, hogy 2020-ban nem turnéznak Magyarországon a fiúk a tervek szerint.

 

 

A „Legyél dobsztár” verseny három döntőbe jutott kiválasztottja közül a Talentum Iskola és Óvoda kapta a kommentelőktől a legtöbb támogatást, a zenekarnak is tetszett a pályamunkájuk és az, amit képviselnek, de Tomi szerint a dobcucc „túl jó” ahhoz, hogy azon kisgyerekek tanuljanak. Összehasonlításképpen azt mondta, olyan, mintha valaki vezetni szeretne megtanulni, de rögtön egy 500 lóerős V8-as fenevaddal gyakorolna. Ezt a cuccot ütni-vágni kell, amihez a gyerekek még túl kicsik. Ezért vigaszdíjként felajánlottak az iskolának egy hasonló szettet, amit kifejezetten tanulásra fejlesztettek ki, kezdő dobosoknak tökéletes választás. A fődíjat, amit utoljára a január elsejei koncerten használt és aminek értéke több mint 3 millió forint, eszmei értéke jóval több, mivel egyedileg készült és nincs még egy belőle a világon, Kucsik István kapja. A harmadik helyezett Niedetzky Csaba egy teljes dobbőr-szettet kap Tomitól, mivel már rendelkezik saját dobfelszereléssel.

A műsorban elhangzott még, hogy tavasz végén megjelenik egy könyv a 30 éves zenekarról, ami más szemszögből fogja bemutatni a fiúkat. A könyv elkészültébe egy pszichológust is bevontak, elég érdekesnek ígérkezik. A jubileumi turnét egy tripla koncerttel indítja a zenekar, aminek két dátuma már ismert (május 3-án a Barba Negra Trackben és másnap, május 4-én a Budapest Parkban), a harmadik speciális koncert lesz, aminek dátuma, helye és a bejutás lehetősége még titok. Az év végén egy arénaturnéba vág a zenekar, az ország nagyobb csarnokaiban fognak fellépni. Viszont 2020-ban egyetlen magyarországi turné sem lesz, ami még nem történt meg a zenekar életében, ugyanakkor egy-egy koncertre lehet számítani. Aki azt hiszi, hogy egy éven keresztül csak lógatják a lábukat a srácok, az téved, világkörüli turnéra indul a zenekar és ezért nem lesznek itthon láthatók egy éven keresztül.

Legutóbbi hozzászólások