Jake E. Lee – Szívesen játszana újra Ozzyval

írta Bigfoot | 2018.12.31.

A jelek szerint nemcsak Lee Kerslake, hanem Jake E. Lee sem kapta meg a szerinte jogos szerzői jogdíjakat Ozzy Osbourne menedzserétől / hites feleségétől, Sharontól, noha az utóbbi a jelek szerint nem anyagi elégtételt vár. A gitáros az elmúlt időszakban ezt többször is szóvá tette a sajtóban, ennek ellenére nem zárkózik el egy jövőbeni együttműködéstől Ozzyval.

 

 

Jake E. Lee, aki 1983 és 1987 közt játszott Ozzy Osbourne mellett, nemrég csúnya szavakkal illette svéd hangszertársát, Yngwie J. Malmsteent. A minap ismét nyilatkozott egy meglepőt.

Elmondása szerint évekkel ezelőtt meg is keresték őt az ügyben: „Valamikor 2009-ben vagy 2010-ben történt. Sharon felhívott és azt kérdezte, volna-e kedvem Ozzyval játszani egy fesztiválon. Mondtam, persze, semmi probléma, de valami igencsak bosszantott és azt mondtam: »Mindjárt tovább tudunk lépni, ha a 'Bark At The Moon' album azon dalaihoz, amiket én írtam, odaírjátok a nevemet.« Természetesen ez nem történt meg. Ugyanez volt a helyzet, amikor beszéltem Kevin Churko producerrel, aki Ozzy ’Scream’ albumán dolgozott.  Azt kérdezte, ha akarok valamit Ozzyval csinálni, mi az akadálya. Azt válaszoltam, nincs bennem ellenszenv, de azt gondolom, megszívattak. Ha ezt helyre tesszük, hajlandó vagyok vele újra együtt dolgozni.”

Nemrég, amikor a Red Dragon Cartel novemberben megjelent második albumát, a ’Patina’-t promotálta, ismét előhozta a témát: „Nem pénzt akarok vagy publicitást, nem érdekel, ha egy petákot sem kapok, csak annyit kérek, legyen ott a nevem, mint szerző a daloknál. Csak ezt tegyük helyre, és a probléma megoldódik. Kedvelem Ozzyt és tényleg hajlandó vagyok a dologra. Bár jelenleg nem úgy néz ki, hogy bármi is történik, szóval nem túl jók az esélyeim.”

Nemrég egy újabb ajánlattal állt elő Jake E. Lee: vegyék be a bandáját Ozzy jelenleg is futó ’No More Tours 2’ koncertturnéjába, mint előzenekart, cserébe pár dal erejéig – mondjuk a Bark At The Moon vagy a The Ultimate Sin  együtt játszana Ozzyval. Kérésére eddig reakció nem érkezett.

Legutóbbi hozzászólások