Duff McKagan – Már a végső simításokat végzi a szólólemezén

írta Wardrum | 2018.12.09.

A Guns N’ Roses basszerosa aktív munkával töltötte az utóbbi időszakot, és ennek eredményét hamarosan a kezünkbe vehetjük.

 

 

Az új lemezről egyelőre csak annyit tudunk, hogy a Station House stúdióban készül, Shooter Jennings producer boszorkánykonyhájában, valamint hogy 2019-ben jelenik meg. A lemez mintegy zenei folytatása lesz McKagan 2015-ben megjelent könyvének, a ’How To Be A Man (and other illusions)’-nek.

Duff így nyilatkozott az anyagról: „Írtam néhány cikket azokról a történelmi helyekről, ahol megfordultam, és mindenki azt kérdezte, hogy az új könyvem témája is ez lesz-e. De egy láthatatlan és ellenállhatatlan erő arra kényszerített, hogy az érzéseimet a próza formájába öntsem, kis instant-reakciókba. […] A világjárás közben érzett szívfájdalom, félelem és zavarodottság, ami az elmúlt két és fél évben környékezett, ezekben a dalokban összegződik, ahol elmondom az én igazságaimat, és bízom benne, hogy mindenkin segíthetek majd. […] A lányaimért teszem ezt, a helyért, ahol olyan jó volt felnőnöm, valamint azért, mert úgy érzem, ki kell mondanom ezeket a dolgokat.”

Duff nyilatkozatát a producer is kiegészítette: „Az első pillanattól kezdve, amikor leültünk a zongorához, éreztem, hogy ez egy nagyon fontos lemez lesz, amit hallania kell mindenkinek. Annyi lélek és érzés van a dalokban, olyan érzelemgazdagok, szinte az első pillanattól kezdve működtek.”

Addig is melegítsünk Duff egy régebbi dalával!

Legutóbbi hozzászólások