Dream Theater – Tíz dal lesz a februárban érkező új albumon

írta karpatisz | 2018.12.05.

Tegnap jelent meg a zenekar Facebook-oldalán a bejegyzés, amiből a jövőre megjelenő tizennegyedik nagylemez dalainak címét megismerhetjük.

 

 

Különleges népszerűsítő kampány segítségével ismerkedhetünk meg a ’Distance Over Time’ címre keresztelt friss Dream Theater-album paramétereivel. Egy hónappal ezelőtt egy Facebookon működő rajongói oldal hozta nyilvánosságra a borítót és egy rövid ízelítőt. Ezek után jött a kiadványt gondozó InsideOut Music, akik a 2019. február 22-es dátumot tették közzé, ezen felül Hugh Syme nevét is, aki ezúttal is a borító készítésében segített. Legalul pedig egy háromrészes interjú sorozatot láthatunk, amelyet szintén a kiadó kérésére készítettek el azon a titkos helyen, ahol megírta és fel is vette új anyagát az ötösfogat. Most a zenekar is beszállt a népszerűsítésbe, ugyanis ők osztották meg a legnépszerűbb közösségi portálon a lentebb látható dallistát. John Petrucci azt is elárulta a 2019. március 20-án startoló amerikai koncertekről, hogy a műsor első részében egy válogatott dalokból álló rész lesz, természetesen a legfrissebbekkel fűszerezve, míg az estek második felében a teljes 'Metropolis Pt. 2: Scenes From A Memory', aminek a 20 éves évfordulóját ünneplik majd.

’Distance Over Time’ dallista:

01. Untethered Angel (6:14)
02. Paralyzed (4:17)
03. Fall Into The Light (7:04)
04. Barstool Warrior (6:43)
05. Room 137 (4:23)
06. S2N (6:21)
07. At Wit’s End (9:20)
08. Out Of Reach (4:04)
09. Pale Blue Dot (8:25)
10. Viper King (4:00) (bónuszdal)


Legutóbbi hozzászólások