Conception – Hallgasd meg a ’My Dark Symphony’ EP-t!

írta TAZ | 2018.11.23.

Megjelent a Conception új EP-je, a ’My Dark Symphony’. A norvég prog banda pár hete egy háromszámos kislemezt már kiadott, melyen 21 év után új dalok voltak hallhatóak Roy Khanéktól.

 

 

’My Dark Symphony’ címmel új EP-vel jelentkezett a Conception. A banda pár hete ’Re: Conception’ címmel egy háromszámos kislemezt is kiadott, mely azért volt nagy szenzáció, mivel ezzel egy 21 éves csendet törtek meg. A norvég banda azután jelentette be visszatérését, miután Roy Khan egy új szólódallal tért vissza. „Nagyszerű újra együtt. A közöttünk levő szoros kötelék nagyon erős alapot ad a kreativitásnak. Alig várjuk, hogy bemutassuk új zenéinket, ami érzésünk szerint fejlődést mutat, de még mindig magán hordozza a Conception védjegyeit.” – mondta Roy Khan a visszatéréssel kapcsolatban, még áprilisban.

A csapat egy PledgeMusic-kampány segítségével hozta össze a szóban forgó EP-jét és kislemezét, amit 2019-ben egy teljes értékű album is követ. A banda négy albumot adott ki pályafutása során, és 1998-ban oszlott fel, miután Khan csatlakozott a Kamelothoz. 2005-ben ugyan összeálltak egy koncert erejéig, de azóta mindenki más utakon járt. „Egyet tudok érteni Roy-jal. Úgy hiszem, hogy mindannyiunk számára meglepő élmény volt ismét találkozni egymás zeneiségével, és rájönni, hova vezet minket ez a munka.” – tette hozzá Tore Østby gitáros. A zenekar egyébként a klasszikus Tore Østby (gitár), Roy Khan (ének), Ingar Amlien (basszusgitár) és Arve Heimdal (dob) felállásban dolgozik jelenleg is.

Alább a ’My Dark Symphony’ című középlemezen található, eddig még nem hallott dalokat csekkolhatod le.

Legutóbbi hozzászólások