Manowar – Gyermekpornó-ügye miatt nem koncertezik, sőt az új albumon sem játszik a csapattal Karl Logan

írta TAZ | 2018.10.27.

A minap igencsak nagy vihart kavart, hogy augusztusban őrizetbe vették Karl Logant gyermekpornó birtoklásával, ami miatt társai egyértelművé tették, hogy nem tartanak igényt szolgálataira a közeljövőben.

 

 

Augusztus 9-én, az észak-karolinai Charlotte-ban őrizetbe vették Karl Logant, a Manowar gitárosát. Mint a napokban kiderült, kiskorú hatrendbeli harmadrendű szexuális kihasználásával vádolták meg, ugyanis kiskorúakat ábrázoló pornográf felvételeket találtak nála. A gitáros jelenleg szabadlábon védekezik, ugyanis letették érte a 35 ezer dolláros óvadékot, azonban zenekara egy ideig biztos nem tart igényt szolgálataira a jövőben. „Ami Karl Logan letartóztatását és az ellene felhozott vádakat illeti: mivel Karl és ügyvédei a szóban forgó problémákkal vannak elfoglalva, Karl nem fog a Manowarral játszani. Mindez azonban nem lesz hatással az új lemezre és a közelgő turnéra.” – áll a csapat közleményében.

Érdekesség, hogy a csapat elvileg utolsó turnéját teljesíti ’The Final Battle’ név alatt, azonban Joey DeMaio főnök az utóbbi időszakban több interjúban is elhintette azt, hogy nem feltétlenül ez lesz a csapat utolsó körútja, sőt a fenti közlemény előtt is említést tettek arról több platformon, hogy új zenéken dolgoznak, ami jelen állás szerint egy új stúdiólemezbe torkollik majd.

Legutóbbi hozzászólások