Elhallgatott Zenekarok a 60-as, 70-es évekből...

írta CsiGabiGa | 2018.10.17.

Megjelenés: 2018

Kiadó: GrundRecords

Weblap: https://www.facebook.com/grundrecords/

Stílus: beat, rock

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Durván 50 év után rehabilitálták az egykor elhallgatott zenekarokat. Néhányan meg is érték ezt. Kisfaludy András filmrendező készített egy dokumentumfilmet, és ennek apropóján szerveztek egy amolyan emlékkoncertet 'Elhallgatott Zenekarok' címmel. Vagy fordítva. A lényeg, hogy a MOM Kulturális Központban 2016. december 3-án lezajlott koncert nagy sikert aratott, ennek felvett anyagából szemezget a dupla CD. Mert a teljes anyag még ennél is jóval hosszabb volt. Azt gondoltam, van egy koncertfelvétel, ez a lényeg, és van egy hozzácsapott dokumentumfilm a bónusz DVD-n, mint a külföldi lemezeken, ahol a zenészek beszélnek arról, hogy készült a koncert. Miután megnéztem / meghallgattam az anyagot, már nem vagyok biztos benne, hogy melyik a fontosabb a kettő közül.

Van tehát egy dokumentumfilm, melyet Kisfaludy András, elismert filmrendező (Balázs Béla-díjas) készített a '60-as évek végének, '70-es évek elejének zenei közegéről, az uralkodó állapotokról, melyben az érintettek széles spektrumával beszélget Schuster Lóránttól Lendvai Ildikóig. A dolog pikantériája az, hogy Kisfaludy András maga is érintett volt, az egyik „elhallgatott zenekar”, a Kex dobosa. A történetük arról szól, hogy durván 1968 és 1975 között volt 10-13 zenekar, akiknek minden fellépésére, Budapesten és vidéken több ezer ember ment el, de (nagy)lemezük nem jelenhetett meg, és így a médiában is hanyagolták, „elhallgatták” őket. Nem is volt mit lejátszani a rádióban ezektől a csapatoktól, hiszen a kazettás magnóval készült bootleg felvételek minősége olyan volt, hogy nem kellett hozzá Sokol rádió se, hogy xarul szóljon.

Én a magam részéről jobban szeretem a koncert DVD-ket, de itt egy tartalmas dokumentumfilmet kaptunk a dupla CD mellé. Az utolsó 20 percben pedig mégis láthatunk néhány részletet a koncertből, így egy rövid időre átélhetjük a hangulatát annak a decemberi estének.

Az interjú egyik (számomra) legfájdalmasabb, legmegrendítőbb pillanata, amikor Danyi Attilával, a Scampolo együttes zenekarvezetőjével (próbál) beszélget(ni) a rendező, de a 2013-as stroke-ja után az szinte nem is érti a kérdést. Még abban az évben (2016-ban) meg is halt. Egy bevágott 2008-as interjúban viszont még Komár Lászlóval együtt nyilatkozik, szerintem ez elég lett volna a filmbe. A többi beszélgetés viszont nagyon rendben van, felfestik az akkori beatvilág és a korabeli koncertek hangulatát (még egy Sakk-Matt koncertrészlet is van a filmben Radics Bélával, amely korábban nem jelent meg nyilvánosan), a Kádár-korszak TTT-rendszerét (Tilt, Tűr, Támogat), és megemlékeznek azokról a zenészekről, akik már nem érték meg ezt a megkésett kiadványt.

Amit hiányolok a filmből – és ettől kicsit egyoldalú az egész –, hogy nem gondolja tovább a dolgokat. Megelégszik a régi – átkos – rendszer átkozásával, és nem megy bele abba, hogy ötven év után ugyanott tartanak a rockzenekarok: vannak tiltott, tűrt és támogatott bandák. Persze lehet lemezed, ha elég pénzt tolsz bele, úgyse veszi meg a kutya se (illetve csak egy vékony réteg). A média meg ugyanúgy „elhallgatja” a mai rockzenekarokat, pedig most már lenne mit lejátszaniuk. A Petőfi Rádió tele van alternatívokkal, a popcsatornákon Halott Pénz folyik ki, és a Rock FM is elvesztette kezdeti missziós jellegét, a tulajdonosváltás óta csak a hallgatottság számít, ugyanúgy csak a 30 éves slágereket adják le, mint a Retro Rádióban. Illetve nekik is megvan a maguk FF-rendszere: vannak a maiak közül Favorizált, illetve Félretett, vagy ha úgy teszik, „elhallgatott” zenekaraik.

Szóval mi változott? Szinte semmi. A hatalom ugyanúgy fél a lázadó rockzenétől, ahol intelligens szövegek vannak, intelligens emberek hallgatják, és esetleg elgondolkodnak a hallottakon. Erről nem beszélnek a filmben. Helyette lehet lovagolni továbbra is a III/III-as jelentéseken, amikből be is olvasnak néhányat. 90 százalékban olyanok, mint egy gyatra koncertbeszámoló, amit ki sem tennék az oldalunkra. És ezeken rugózunk közel 30 éve.

Azon is érdemes lenne elgondolkodni pedig, hogy Bródy János Ha én rózsa volnék című dalát annak idején véletlenül kiadták, de aztán gyorsan kivonták a forgalomból. Mert „reakciós” volt a szövege. Lázító. Ma ez a dal és Bródy János megint reakciósnak számít. Ennyit változott volna Bródy? Vagy ennyire nem változott semmi?

De hagyjuk a politikát, beszéljünk a zenéről! A dupla CD-n a koncert keresztmetszete van. Az egyértelmű, hogy a „fiatal” emlékzenekarok (melyekben vannak olyan örökfiatal zenészek is, mint a '49-es Tóth János Rudolf, vagy az '50-es Felkai Miklós) produkciója volt a meghatározó a koncerten. Ezek már a nevükben is elhatárolódnak az eredetitől (Új Taurus és Kex Remake), nem elsősorban a nosztalgiázás a céljuk (nyilván az is benne van), hanem a méltó megemlékezés mellett az akkori dalok mai, modern megszólaltatása. Az Új Taurus Anda Bálint gitáros-énekes vezetésével eleveníti fel Radics Béla zenekarának emlékét, egy másik kiváló gitáros, Felkai Miklós is besegít, sőt a végén Deák Bill Gyula is csatlakozik az utolsó két nótához, így a kultikus Zöld csillagot az ő előadásában hallhatjuk. A Taurus egykori tagja, Balázs Fecó nem csatlakozik a produkcióhoz, de egy önálló blokkban egy szál billentyű kísérettel elénekli Korálba átmentett egykori Taurus-slágereit.

A másik ilyen zenekar a Kex Remake, mely egy másik háromnevű, Tóth János Rudolf (aki szintén tagja volt egykor a Kexnek) vezetésével idézi fel Baksa Soós János koncertjeinek hangulatát. Már a nevükben is jelzik, hogy itt nem szolgai másolásról van szó, hanem a régi dalok újragondolásáról. Baksa Soóst nem lehet pótolni, ezért inkább azt a célt tűzték ki, hogy átformálják a dalokat egy modernebb megszólalásra, sokkal több lett a gitár a billentyű rovására, de megmaradtak az eredeti dallamok, az eredeti gondolatok. És ennek szellemében születtek újak, mint például a Tiszta szívvel című József Attila vers megzenésítése, melyet már Tóth János Rudolf követett el. Ők egyébként stúdiókörülmények között is elkészítették már a Kex dalok újraértelmezéseit két évvel korábban, 2014-ben, erről Bigfoot kollégánk írt.

Nagy várakozással tekintettem a Syrius koncertje elé is, ahol az eredeti billentyűs-zeneszerző, Pataki László köré szerveződött az új csapat. Persze itt is hiányzott a karizmatikus Orszáczky Jackie, de a jazz-rockba hajló progresszív rockzenei vonalat nagyon jól tolmácsolták a fiatal muzsikusok segítségével. Az Atlas a soulosabb vonalat képviselte, közülük Szekeres Gábor dobos és Makrai Pál gitáros-énekes képviselte az eredeti felállást, a fiatalokkal kiegészülve mutatták be a kislemezen azért jórészt megjelent slágereiket. A Liversing viszont igazi öregfiúk válogatott volt. Túry Árpád énekes ugyan már nem ugrik a tömeg közé, mint annak idején, de ugyanolyan furcsa mozdulatokkal vonaglik a színpadon éneklés közben, Homonnay Zsombor doboson kívül pedig Pataki László billentyűs (aki éppen a Liversingből került át később a Syriusba) is együtt nyomja vele a rock and rollt. Nekik nem voltak saját számaik, de igazi klubzenekarként játszották az akkori idők összes Rolling Stones, Yardbirds, stb. számait. A The Nazz Are Blue-ban meghallgathatjuk a 3:20-as blues jellegzetes gitártémáját is, amit már a '60-as évek közepén kitalált a Yardbirds.

A háromlemezes kiadvány nagyon szép digipack csomagolásban jelent meg, 20 oldalas bookletjében a dalok szövegével és az előadók felsorolásával. Én sem voltam rest felsorolni őket a cikk fejlécében, megérdemlik. Egy apró hibát elrejtettek a készítők a bookletben, hogy figyel-e az olvasó. A külső borítón a Liversing műsorában a Bob Dylan-sláger, az It's All Over Now Baby Blue szerepel, és valóban azt is játssza a zenekar. A szövegkönyvbe viszont a Rolling Stones It's All Over Now című dalának sorai kerültek. Megfejtettem. Kapok egy hangszórót?

Pontszám: 9