Wall Of Sleep – Dalpremier a hamarosan megjelenő nagylemezről

írta Hard Rock Magazin | 2018.10.10.

Ahogy arról már korábban hírt adtunk, ’The Road Through The Never’ címmel bő két hét múlva megjelenik a legendás doom rock / metal banda 4 éve várt új nagylemeze, mely első előzetes dala, a Deserter már meghallgatható.

 

 

A dalok egy részének váza még Bátky Zoltán csatlakozása előtt megszületett, ám a végleges kidolgozásukat már Füleki Sándor és BZ együtt végezte, végül következett a többiek hozzájárulása. A lemezre olyan dal is felkerült, amely BZ egy korábbi szerzeményének átdolgozása, ez a lemezt záró epikus Fear.

Bátky Zoltán (ének): “A lemezen szereplő nyolc dalban tovább tudtuk szélesíteni a Wall Of Sleep hangzásvilágát. A csapat már korábban is igyekezett elszakadni a szigorúan vett doom / sludge skatulyától, az album egésze pedig már valóban keveri a korábbi időszak doomos világát hard rockkal, klasszikus heavy metallal, pszichedelikus és progos elemekkel. Miután a zenekar és a tagok előélete és minden egyéb próbálkozás ellenére négyszer dobták vissza a támogatási pályázatainkat, végül bemorcultunk és saját erőből vettünk fel mindent. Eleve sok helyen dolgoztunk: a dobokat és a basszust a soproni Hangár klubban rögzítettük Weisz Ferenc Ferdinánd segítségével, az ének a Wisdomból ismert Nagy 'NG' Gábor stúdiójában ment fel, a gitárok rögzítése és a keverés pedig Egerben, a Standing Waves stúdióban folyt Sohajda Péter segédletével. Akusztikus gitárok és billentyűk a tagok házistúdióiban adódtak a mixhez, ahogy az egyes részek editálása is ilyen módszerrel készült.”

A dalok szövegei többek között a túlnépesedett, túlzottan modernizált világ és az egyén eltávolodásáról, valamint komoly lelki, pszichológiai kérdésekről szólnak. A korábbi lemezekhez képest gazdagabb a hangszerelés és a dallamosabb, mégis erőteljes énektémák mellett megjelentek a BZ korábbi zenekaraiból is megszokott többszólamű vokálok is.

A lemezt koncertekkel is megtámogatja a zenekar; október 27-én a budapesti TRIP hajón a Metal Halloween fesztiválon, november 3-án Sopronban a VII. Wall Of Sleep Halloween keretében a Hangárban, november 4-én pedig Bécsben, a Weberknechtben mutatják be az album új dalait.

Legutóbbi hozzászólások