Rammstein – Jövő tavaszra várható az új album

írta Kidlacee | 2018.10.04.

Noha pár héttel ezelőtt arról számoltunk be,hogy a Rammstein legénysége már az utosó simításokat végzi az új albumon, a gitáros Paul Landers szerint egyelőre szó sincs arról, hogy az új lemez már a kanyarban lenne.

 

 

A napokban a Music Radarnak adott interjút a Rammstein gitárosa, aki többek között az új anyagról is beszélt. Elmondása szerint a régóta esedékes új album leghamarabb jövő tavasszal jelenhet meg, még annak ellenére is, hogy pár héttel ezelőtt a végső munkafázisokat is befejezték.

Mivel a zenekar tagjai eddig nem sokat nyilatkoztak a készülő lemezről, így Paul Landers most megosztott pár információt ezzel kapcsolatban: „Jelenleg úgy néz ki, hogy jövő tavasszal jön ki az új lemez. Leginkább eddig azt csináltuk, hogy közösen játszottunk ugyanabban a helyiségben, szóval ez nem olyan, mint az előkészületi fázis, amikor minden tag egyedül van, ez sokkal inkább ilyen közös dolog. Mivel nagyon tetszett nekünk ez a hangzás, úgy döntöttünk, hogy a zenekari egységre koncentrálunk ahelyett, hogy egy olyan lemez szülessen, melyet mindenki külön vesz fel.”

Legutóbbi hozzászólások