Eric Steckel – Budapesten a vintage gitárrock fiatal titánja (x)

írta Hard Rock Magazin | 2018.09.26.

Új albumának turnéjával érkezik Budapestre Eric Steckel. A fiatal amerikai blues-rock gitáros karrierje alig 11 éves korában vett lendületet, olyan zenészóriások támogatásával, mint például John Mayall. Október 7-én, a Backstage Pubban a ’Polyphonic Prayer’ című album dalait mutatja be, így személyesen is meggyőződhetünk róla, hogy a jövő egyik kivételes gitártehetségével van dolgunk.

 

 

Egy olyan korszakban, amikor a digitális hangminták, a laptopzenék és a gitáros effektpedálok halmozása megszokottá válik, Eric Steckel megpróbál szembemenni a trendekkel, és visszavezetni hallgatóit abba az időszakba, amikor a nagy gitáros teljesítményeket legfeljebb egy jó erősítő segítette.

Az 1990-ben született amerikai zenészt sokan a blues-rock egyik feltörekvő csillagának tartják, aki immár 25 országba jutott el és nyűgözte le hallgatóságát. Olyan energiával és szenvedéllyel lép a színpadra, hogy sosem okoz csalódást, és koncertjeit nem érdemes kihagyni egyetlen vintage gitárrock rajongónak sem. Egyik élőben előadott blues-rock szólóját itt hallgathatjuk meg:

Eric mögött nagyon korán indult pályaút van. Első lemeze, az ’A Few Degrees Warmer’ élőben került rögzítése 2002 tavaszán, azaz 11 éves korában! Nem sokkal később, a 2003-as Sarasota Blues Fesztiválon bemutatott játéka keltett feltűnést, és másnap már a Bluesbreakers legfiatalabb vendégeként mutatták be John Mayallnak, aki egy évvel később meghívta néhány skandináv koncertre is a zenekarral. Eric később Mayall ’Road Dogs’ című lemezén is közreműködött.

A 2000-es évek második felében Eric sorra adta ki a lemezeket, és rendre felbukkant Nyugat-Európa blues klubjaiban és fesztiváljain. 2012-ben ’Dismantle The Sun’, 2015-ben pedig ’Black Gold’ címen adott ki albumokat, egyre komolyabb és nevesebb zenészek, producerek és hangmérnökök bevonásával. Eric éneke és gitárjátéka is komoly fejlődést mutat lemezről lemezre, így az új kiadványok kétségtelenül meglepő és élvezetes hallgatnivalót kínálnak a régi és új rajongóknak egyaránt.

Három évvel a ’Black Gold’ és a hozzá kapcsolt turné után Eric úgy döntött, hogy itt az ideje ismét beköltözni a stúdióba, és felvenni azt a lemezt, amin már évek óta gondolkodott. A klasszikus blues és a modern irányzatok megfelelő arányú keverésével, valamint egy nagyszerű dobos és egy kiváló produkciós csapat segítségével született meg a ’Polyphonic Prayer’ album, ami egyrészt visszaadja egy élő Eric Steckel-koncert hangulatát, ugyanakkor jól hallatszik az is, hogy a felvétel egy világklasszis stúdióban készült. A lemezen a dobokat leszámítva minden hangszert Eric játszott fel, így billentyűs tehetsége is fontos szerepet kap: rendszeresen felcsendül egy Hammond B3 orgona is. A We’re Still Friends című dalt itt hallgathatjuk meg:

Aki élőben is meghallgatná ezeket a kiváló dalokat, annak van egy jó hírünk, ugyanis LOTS Music jóvoltából október 7-én, háromhónapos európai turnéja részeként a Backstage Pub színpadát hódítja majd meg Eric Steckel, méghozzá Jos Kamps basszusgitáros és Ruud Gielen dobos kíséretében.

a LOTS Music bemutatja: Polyphonic Prayer Tour 2018
2018. október 7., vasárnap 19 óra
Budapest, Backstage Pub
Eric Steckel koncert
Facebook-esemény
Belépő: az első 50 jegy 3200 Ft, utána 3900 Ft
Jegyek kaphatók online a www.tixa.hu weboldalon. Színes nyomdai jegyek rendelhetők az info@lots-music.com címen, továbbá megvásárolhatók a musicland.hu lemezboltban és a HangszerPlaza áruházban.

Kapcsolódó weboldalak:

http://www.lots-music.hu/
https://ericsteckel.com/

Legutóbbi hozzászólások