Joe Bonamassa: Redemption
Joe Bonamassa – gitár, ének
Anton Fig – dob
Michael Rhodes – basszusgitár
Reese Wynans – billentyűs hangszerek
Lee Thornburg – trombita
Paulie Cerra – szaxofon
Juanita Tippins, Mahalia Barnes, Jade McRae, Gary Pinto – vokál
Kenny Greenberg, Doug Lancio - gitár
01. Evil Mama
02. King Bee Shakedown
03. Molly O'
04. Deep In The Blues Again
05. Self-Inflicted Wounds
06. Pick Up The Pieces
07. The Ghost Of Macon Jones (km: Jamey Johnson - ének)
08. Just 'Cos You Can Don't Mean You Should
09. Redemption
10. I've Got Some Mind Over What Matters
11. Stronger Now In Broken Places
12. Love Is A Gamble
Joe tempójához képest tengernyi idő, két és fél év telt el a legutóbbi stúdióalbum, a ’Blues Of Desperation’ óta. Az igaz, hogy ez idő alatt is tetemes mennyiségű lemezen olvasható a neve, melyekről a Hard Rock Magazinban szép szorgalmasan beszámoltunk. A világhálón már hetekkel ezelőtt elkezdték csepegtetni a dalokat, sőt aki ott volt júniusban a Budapest Parkban, négy nótát már akkor hallhatott róla.
Nos, a tizenharmadik albumán hősünk egy hangyányit szelídebbre vette a figurát a 2016-os albumhoz képest, zeneileg egy szerteágazóbb, kicsit populárisabb lemez született. Azért ez is blues-rock a javából, ám most pihenteti a hard rock vonalat, tradicionálisabb irányba fordult. Mindenkit megnyugtatok, nincs hiány a döngölős riffekből sem, ám ezúttal több a tradicionális elem, ám a dalok többsége mégis a hetvenes évek legendás blues rock előadói – leginkább a Led Zeppelin – hangzásvilágát idézi fel.
Azt hittem, eltévesztettem a lemezt, amikor felettem: A kezdő nótában Anton Fig ugyanazt a dob bevezetőt veri, mint Bonzo a Led Zep Rock ’N’ Rolljában, ám az Evil Mama egy lassú, hömpölygős blues. És ezzel a stílussal is folytatódik, bár a King Bee Shakedown egy gyors tempójú, kalapálós dal női vokállal és hangsúlyos fúvósrésszel támogatva. A Zep feeling máskor is visszatér a lemezen, hiszen a címadóban felcsendül egy olyan betét, melyet egyértelműen a Kashmir ihletett, bár akusztikus bluesfutamok is hangsúlyos szerepet kapnak. Joe sosem tagadta a Zeptől eredő gyökereit, most is erősen jelen van ez a vonal. Ugyanakkor a kissé furcsa című Just ’Cos You Can Don’t Mean You Should hangjai Gary Moore szellemét idézik meg. A Pick Up The Pieces egy olyan dal, mely jobban illik egy Beth Hart-albumra: hagyományos jazzfutamok talán a negyvenes évtizedből, kicsit Tom Waits modorában. Persze lassú bluesokat is hallunk, főleg a vége felé. Ilyen az I’ve Got Some Mind Over What Matters vagy a legutolsó, a Love Is a Gamble, ez egy igazi tizenkettes blues, rendes hangszerszólókkal megspékelve. Bár elektromos hangszerekkel követték el a Ghost Of Macon Jonest, simán elmenne ősi kesergőnek kopott hangszereken, igaz egy jó adag jazzes íz is kihallatszik belőle. A Stronger Now In Broken Pieces az egyetlen – igen jól sikerült – lírai ballada tiszta akusztikus gitárakkordokkal és egy kis billentyűs aláfestéssel, mely az éneket kíséri. 2018-ban valami ilyen zenei csemegét kínál Joe.
Szemben például Henrik Freischladerrel, Joe szereti az állandóságot, már ami zenésztársai névsorát illeti. Úgy látszik, bejön ez a gondolkodásmód, mert most sincs megtorpanás az igényesség terén, ezzel az albummal is maradandót alkotott. Igaz, ebből valamit már sejthettünk, amikor a júniusi budapesti bulin hallgattuk őt.
Gyors, középtempó, lassú nóta – nem lehet mondani, hogy egyféle ritmusnál leragadt. Hogy egy kicsit árnyaljam az egyoldalúan pozitív állásfoglalásom, én nagyobb szerepet adtam volna Reese Wynansnek, jó lett volna a Hammond-orgonát több nótába beengedni.
Lehet, hogy az elfogultság beszél belőlem, de most sem találok sok kritizálnivalót az új Bonamassa-albumon. Csak kapkodom a fejem, hogy egy sokféle zenei irányvonalba belemenő, mégis ízig-vérig blues albumot sikerült összehozni. Nem semmi, hogy ilyen hosszú ideje tudja tartani ezt az eszeveszett tempót. Most már nem félek, biztos, hogy a következő album is magával fog ragadni, és nem csak engem. Igazi csapatmunka, beleértve Kevin Shirley-t is.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1282 olvasás
4 hozzászólás "Joe Bonamassa: Redemption"
1. Lehet még
ezt fokozni?Mindig attol félek,hogy kiég aztán tessék megint egy remekmű.
2. 9/10
Zseniális lemez. Kivétel nélkül mindegyik dal nagyszerű, változatos, kreatív. Az előző korong egy hangyányival jobban bejött a tökössége, rockossága miatt, de így is év végi toplistás, jó eséllyel év lemeze nálam.
3. JB nem tud hibázni...ez is
JB nem tud hibázni...ez is mestermunka ,mint mindig...
4. Hibátlan album!!!!!!!
Hibátlan album!!!!!!!