Northward – Itt az első dal Floor Jansen és Jørn Viggo Lofstad közös lemezéről

írta rune | 2018.08.27.

A napokban új információk derültek ki a két zenész februárban bejelentett hard rock projektjéről, valamint szabadjára engedték a While Love Died című kislemezt, melyhez szöveges videót is forgattak.

 

 

A Nightwish énekesnője, Floor Jansen és a Pagan's Mind gitárosa, Jørn Viggo Lofstad 2008 óta tervezik egy közös hard rock lemez elkészítését. Az ötlet közel 10 évig a polcon pihent, mígnem 2017-ben végre sikerült összeülniük és elkészülhetett a lemez. A Northward névre keresztelt projekt Facebook-oldalán új információk láttak napvilágot, mely szerint a debütáló anyag október 19-én érkezik a Nuclear Blast jóvoltából, a kiadó webes boltjában a CD már elő is rendelhető (ITT). Lofstad a következőket fűzte a bejelentéshez: “Mindketten hihetetlenül boldogok és nagyon büszkék vagyunk, hogy végre megmutathatjuk nektek, mivel is készülünk. Itt az első kislemezünk, reméljük, tetszeni fog.“

A videó produceri munkálatait az a Ville Lipiäinen végezte, akivel korábban a Nightwish és a Pain is dolgozott már együtt. A debütáló dalon kívül közzétették az album borítóját is, melyet Hannes Van Dahl és Chris Rörland készített.

’Northward’ dallista:

01. While Love Died
02. Get What You Give
03. Storm In A Glass
04. Drifting Islands
(feat. Irene Jansen)
05. Paragon
06. Let Me Out
07. Big Boy
08. Timebomb
09. Bridle Passion
10. I Need
11. Northward

Legutóbbi hozzászólások