Mr. Big – Jövőre érkezhet az utolsó lemez

írta karpatisz | 2018.08.22.

A napokban faggatták Eric Martint, hogyan látja a csapat jövőjét, aki elmondta, hogy Pat Torpey halála óta elmúlt a lelkesedése, de egy nagylemezre még lehet esély.

 

 

2018. február 7-én hunyt el a Mr. Big dobosa, akinek halála sokakat megrendített annak ellenére, hogy tudvalevő volt, hogy Parkinson-kórral küzdött. Hat hónap telt el azóta, és a nyári európai fesztiválturnén is lehetett látni a zenekart, akik nemcsak a ’Live From Milan’ című kiadvánnyal, hanem élőben, a koncertek alkalmával is megemlékeztek egykori társukról. A KNAC nemrég egy interjút is készített Eric Martinnal, aki a következőket mondta a csapat jövőjével kapcsolatban:

„Nemrég fejeztük be a nyári turnénkat és tértünk haza Kinából, Thaiföldről és Ausztráliából, ahol az Extreme-mel együtt léptünk színpadra. Az összes buli nagyon jól sikerült, kár hogy korábban nem tudtuk összehozni a közös turnét. Az európai fesztiválturné is jól sikerült. A sorozat után André Pessisszel dolgoztam együtt, hogy a Mr. Biget életben tartsuk. Megpróbálunk fejest ugrani egy következő anyag elkészítésébe, ami várhatóan 2019-ben jönne majd ki. Ez lenne a legutolsó lemezünk és 2019 júniusában már van néhány lekötött bulink is. Pat halála óta őszintén bevallom, mintha elszállt volna a lelkesedésem. Billynek is legalább annyira hiányozni fog ez az egész, mint nekem, de neki is van elég más dolga, ami leköti majd az idejét. Paul valószínűleg örülni is fog, hogy befejezzük a koncertezést, így otthon maradhat és dolgozhat a szólólemezein. Több mint harminc évig voltunk ebben a zenekarban, de Pat nélkül ott van egy hatalmas üresség. Én nem hinném, hogy találnánk még egy olyan embert, mint Pat volt. Úgy gondolom, ez lehetetlen. Azt gondolom, hogy esetleg Billy majd rá tud beszélni valamire, de jelenleg nem tudom, hogy mi lesz.”

A Mr. Big fellépéséről szóló FEZEN fesztiválos beszámolónkat IDE kattintva olvashatod el ismét.

Legutóbbi hozzászólások