Szívtörő: Hetvenéves Robert Plant

írta Bigfoot | 2018.08.21.

Alexis Kornernél kezdte. Abban az időben egy blueszenész előtt két út állt: Korner vagy John Mayall, ő az előbbit választotta, igen fiatalon.

 

 

Aztán önállósította magát, míg végül összetalálkozott Jimmyvel és a két Johnnal, majd valami léghajóról kölcsönvett névvel kezdtek zajt csapni – és ez így ment tizenkét évig.

Az ő hangadottságának óriási szerepe volt abban, hogy a Led Zeppelin mérce és korszak a rockzene történetében. Az egyes költői szépségű szövegekről se feledkezzünk el, melyek az ő kútfőjéből pattantak ki.  Robert is a kor egyik legmeghatározóbb énekesévé vált nem mindennapi tehetségével. Közhely leírni, ám kétségtelenül igaz, nem tudták utánozni stílusát, még a zsengéit sem. Na igen, a Zep írt bluest, rock and rollt, hard rockot és folk rockot, ennyiféle stílust pedig nem sok dalos képes maximálisan hozni, ő a kevesek egyike. És az élő fellépéseken is maximálisan hozta mindezt, pedig egy-egy Zep-koncert sokszor három és fél órán keresztül tartott. Nem rossz teljesítmény.

No és a megjelenés: a szőke göndör hajzuhatag az igazi rock and roll barbár prototípusa, ugyanakkor a női szívek egyik megdobogtatója, főleg ha a Thank You-t vagy a Stairway To Heavent énekli.

Képes volt talpra állni egy rettenetes tragédia után is, bár fia elvesztése után hosszú szünet következett. Aztán 1980-ban egy másik tragédia, Bonzo elvesztése lezárt egy korszakot, hősünk egyedül folytatta tovább. Igaz hébe-hoba összejött a régi társakkal, a magányos farkas szerepét választotta. Bár akadtak szép pillanatok ebben a korszakban is, a hetvenes évtized eredményeit nem tudta megismételni.

Sokszor távol tartotta magát a Zep zenei örökségétől, de hála istennek, ez teljes mértékben nem sikerült, noha igaz, sokféle stílus felé nyitott. S bár az elmúlt évtizedben kevés hozzá méltó albumot készített, erős magas hangja megkopott az évtizedek során, korábbi eredményeiből viszont ez semmit sem von le.  

Bár a Zep lassan negyven éve a történelem része, Robert Plant számunkra most is a Led Zeppelin énekese. 1948. augusztus 20-án látta meg a napvilágot.

Legutóbbi hozzászólások