Warrel Dane – Október végén jelenik meg a posztumusz szólólemeze

írta TAZ | 2018.08.08.

Betartották ígéretüket Warrel Dane egykori zenésztársai, és befejezték a néhai Nevermore és Sanctuary énekes szólólemezét, a ’Shadow Work’-öt. Az album a friss hírek szerint október végén jelenik meg.

 

 

A Century Media gondozásában jelenik meg október 26-án Warrel Dane posztumusz szólólemeze, a ’Shadow Work’. A Nevermore és a Sanctuary néhai frontembere tavaly ősszel kezdett el dolgozni szólózenekarának tagjaival a 2008-as ’Praises To The War Machine’ folytatásán Sao Paulóban, azonban teljesen befejezni már nem tudta. Különböző stúdió- és demófelvételekből azonban társai véglegesítették az anyagot, Travis Smith pedig felelevenítve az énekessel való beszélgetéseit, valamint jegyzeteinek és dalszövegeinek felhasználásával olyan borítót készített a lemezhez, amit Warrel megálmodott. Az első kislemezdal augusztus 31-én jelenik meg, illetve attól kezdve lehet majd előrendelni az albumot, mely mediabook és bakelit változatban is elérhető lesz.

Warrel Dane 2017. december 13-án hunyt el szívinfarktus következtében Sao Paulóban.

’Shadow Work’ számlista:

01. Ethereal Blessing
02. Madame Satan
03. Disconnection System
04. As Fast As The Others
05. Shadow Work
06. The Hanging Garden (The Cure-feldolgozás)
07. Rain
08. Mother Is The Word For God

Legutóbbi hozzászólások