Whitesnake – Akusztikus dalok és balladák gyűjteménye érkezik októberben

írta karpatisz | 2018.08.06.

David Coverdale zenekara nemrég fejezte be a turnét a Foreignerrel, de a következő nagylemez érkezéséig még kedveskednek egy kiadvánnyal a rajongóiknak.

 

 

Október 19-én lát napvilágot az a gyűjtemény, melyen a Whitesnake akusztikus felvételeit gyűjtötték össze az elmúlt húsz évből. A stúdiófelvételek mellett élő anyagok, demófelvételek és interjúk is találhatóak. A Rhino Records gondozásában több változatban lesz kapható az 'Unzipped' nevű gyűjtemény: hagyományos CD, dupla CD, 2 LP és legelszántabb gyűjtőknek szóló 5CD/DVD lemezes Super Deluxe díszdoboz. Ennek a tartalmát olvashatjuk a borító alatt.

Az első lemezen olyan, eddig kiadatlan felvételek kapnak helyet, ami a csapat legutóbbi albumain hallható munkásságát örökíti meg. A Summer Rain és Forevermore című dalok eddig nem ismert változatai, David Coverdale ’Into The Light’ című lemezén található Love Is Blind és egy kiadatlan dal, az All The Time In The World is helyet kap. Ez a tizenegy dal mindegyik kiadványon megtalálható lesz. 1997-ben David és akkori gitárosa, Adrian Vandenberg egy exkluzív akusztikus műsort adtak Tokióban, amit erre az alkalomra újrakevertek, és így mindenki számára elérhetővé válik a japán különlegesség. A második lemezen hallható tizenkét dal lesz megtalálható a 2 CD-s változat második lemezén, illetve a LP kiadvány második korongján.

A csapat vezetője így kommentálta a gyűjtemény megjelenésének hírét: „Néhány szerelmes vagy lassú dal kap helyet ebben a kollekcióban. Igazából én nagyon szeretem ezeket. Az első ilyen csendes esemény, amit még 1997-ben csináltunk Adriannel, egy különleges lehetőség volt, ami felnyitotta a szemem. Aztán a második ilyen lehetőség 2006-ban, már Doug Aldrichcsal pedig örök emlék marad, mert ezek az egyszál gitáros pillanatok megérintettek engem is és a közönséget is. Ezeket a dalokat gyűjtöttük most össze egy kiadványra. Ezek azok a művek, melyek a legszemélyesebb hangvételben készültek a több mint ötven éves karrierem alatt. Ez is én vagyok, egy olyan írási formát mutatnak meg, amit még ma is alkalmazok, hogy kifejezzem a dalok érzelmességét és verseit.”

’Unzipped’ Super Deluxe Edition dallista:

Első lemez: Unzipped… In The Studio: The Love Songs

01. Love Is Blind
02. One of These Days*
03. All The Time In The World*
04. Wherever You May Go
05. Easier Said than Done*
06. Fare Thee Well*
07. Summer Rain
08. Forevermore
09.'Till The End Of Time

Bónuszdalok:

10. Wherever You May Go (Instrumental) Strings only *
11. Love Is Blind (Instrumental) Strings only *

Második lemez: Starkers In Tokyo

01. Sailing Ships
02. Too Many Tears
03. The Deeper The Love
04. Love Ain't No Stranger
05. Can't Go On
06. Give Me All Your Love
07. Don't Fade Away
08. Is This Love
09. Here I Go Again
10. Soldier Of Fortune

Bónuszdalok:

11. Only My Soul (Acapella) *
12. Fool For Your Loving (Excerpt) *

Harmadik lemez: Snakeskin Boots: Starkers In Europe Starkers In Warsaw (Poland, April 18, 1997):

01. Intro
02. Sailing Ships
03. Too Many Tears
04. Here I Go Again

Starkers In Stockholm (Sweden, December 2, 2006):

05. Intro
06. Give Me All Your Love
07. Ain't Gonna Cry No More
08. Only My Soul (Acapella)
09. All I Want Is You
10. Dog
11. Here I Go Again

Starkers In Cologne (Germany, November 24, 2006):

12. Intro
13. Give Me All Your Love
14. Ain't Gonna Cry No More
15. All I Want Is You
16. Slow & Easy
17. Dog

Starkers In Paris (France, November 30, 2006):

18. Give Me All Your Love
19. Ain't Gonna Cry No More
20. Northwinds
(Acapella)
21. All I Want Is You
22. Dog
23. Blindman
(Acapella)
24. Here I Go Again

Negyedik lemez: More Starkers Promo Tour Rehearsals (2005):

01. If You Want Me*
02. Give Me All Your Love*
03. Slow & Easy*
04. All I Want Is You*
05. Judgement Day*
06. Ain't Gonna Cry No More*
07. Dog*

Starkers In New York (New York City, April 10, 2008):

08. Give Me All Of Your Love
09. Can You Hear The Wind Blow
10. All I Want All I Need
11. Lay Down Your Love
12. Fool For Your Loving
13. The Deeper The Love
14. Ain't No Love In The Heart Of The City
15. Here I Go Again

WSTV Jams Excerpts (2012):

16. Easier Said Than Done
17. Fare Thee Well
18. Love Will Set You Free
19. Mistreated
20. Slide It In
21. 'Till The End Of Time
22. Shake My Tree

Made In Japan Soundcheck Versions (2011)

23. Good To Be Bad
24. Tell Me How

Ötödik lemez: Up Close & Personal

01. Wherever You May Go (Demo Version)*
02. Surrender*
03. Ain't No Doubt About My Girl*
04. Scat Man Blues*
05. Love's A Crazy Game*
06. I Will Love You*
07. Oh Baby You're The One*
08. So Long
(Acapella)*
09. So Long*
10. It Would Be Nice*
11. Slide Thingy Blues*
12. Down To The River*
13. Feel Your Love Grow Stronger*
14. Blues Jam Riff*
15. Fun Lick Blues*
16. Don't Wanna Change The World*
17. It's So Hard*
18. River Song
(Early Version)*
19. Let's Have A Drink Before I Go*
20. Can You Ever Forgive Me*
21. So Much To Live For*
22. Another Lick While The Missus Is Busy In The Kitchen*
23. Just The Two Of Us (Together You And I)*
24. Oh S___ Blues
(featuring Jessica)*
25. Seasons*

DVD Starkers In Tokyo (1997):

01. Sailing Ships
02. Too Many Tears
03. The Deeper The Love
04. Can't Go On
05. Is This Love
06. Give Me All Your Love
07. Here I Go Again
08. Soldier Of Fortune
09. Love Ain't No Stranger
10. Don't Fade Away
11. Only My Soul
(Acapella)
12. Fool For Your Loving (excerpt)

Starkers In New York (2008):

01.Give Me All Of Your Love
02. Can You Hear The Wind Blow
03. All I Want All I Need
04. Lay Down Your Love
05. Fool For Your Loving
06. The Deeper The Love
07. Ain't No Love In The Heart Of The City
08. Here I Go Again

Starkers In Warsaw (Poland, April 18, 1997):

09. Intro
10. Sailing Ships
11. Too Many Tears
12. Here I Go Again

Starkers In Stockholm (Sweden, December 2, 2006):

13. Intro
14. Give Me All Your Love
15. Ain't Gonna Cry No More
16. Only My Soul (Acapella)
17. All I Want Is You
18. Dog
19. Here I Go Again

Starkers In Cologne (Germany, November 24, 2006):

20. Give Me All Your Love
21. Ain't Gonna Cry No More
22. All I Want Is You
23. Dog

Starkers In Sofia (Bulgaria, November 24, 2015):

24. Soldier Of Fortune

Starkers In Paris 2 (France, June 4, 2009):

25. Blindman

Starkers In Wolverhampton (England, June 16, 2011):

26. Fare Thee Well

Starkers In Glasgow (Scotland, June 15, 2011)*

27. One Of These Days

Bónusz:

- One-on-One with David Coverdale and Adrian Vandenberg discussing Starkers
- Poor Albert's Last: Photographic Slideshow (featuring audio from Sailing Ships)
- Purplesnake's Forevermore (video)
- Love Is Blind (Music Video)

* kiadatlan felvételek

Legutóbbi hozzászólások