Primal Fear – Ritual: klipen a harmadik új dal

írta TAZ | 2018.08.02.

Jövő héten jelenik meg a Primal Fear új albuma, amiről Ralf Scheepersék ismét bemutattak egy dalt, ráadásul ismét klip kíséretében.

 

 

A Frontiers Musicnál jelenik meg augusztus 10-én a Primal Fear új albuma, az ’Apocalypse’. A 2016-os ’Rulebreaker’ folytatásáról Mat Sinner korábban így vélekedett: „Nagyon meglepődtem a bandában rejlő kreativitáson. Mindegyik tag részt vett a dalszerzésben, és eddig nagyon boldog vagyok a kiválasztott dalok, valamint az egész produkció miatt. Egy teljes energiával hajtott metalalbumra számíthatsz, teljes odaadással és nyers erővel.”

A germán együttes harminc dalból válogatta ki a tizenegy legjobbat, melyek felkerülhetett az új korongra. A keveréssel és a stúdiós munkával Jacob Hansent bízta meg a csapat, aki a dán Hansen Studios falai között dolgozott az anyagon, a producer Mat Sinner volt ezúttal is. A lemez IDE kattintva a vérbeli rajongóknak már elő is rendelhető, alább pedig a Hounds Of Justice és a King Of Madness után a Ritual is meghallgatható.

Ne feledd, a csapat a Riot V társaságában szeptember 30-án a Barba Negra Music Clubban zúz majd. A buli Facebook-eseménye ITT található.

Legutóbbi hozzászólások