Isteni hang, isteni nő: Joss Stone – VeszprémFest, História Kert, Veszprém, 2018. 07. 14.

írta Bigfoot | 2018.07.24.

A VeszprémFest záróakkordjaként lépett színpadra a brit énekesnő, aki ezt megelőzőleg 2014-ben már koncertezett Budapesten, és minden bizonnyal az idei fesztiválon a legnagyobb nevű fellépő volt. Nem tudom, a közönség egy része mennyire volt tisztában a fellépő személyével, („Koncertre jövök” – ecsetelte egy fiatal hölgy mögöttem tevékenységét a telefonban a bejáratnál.) sokan fontosabbnak tartották a szelfik készítését az előadás alatt is. Mivel a várban a Szentháromság téren levő Püspöki Palotában még mindig munkálatok folynak, a tavalyi fesztiválhoz hasonlóan most is a vár alatt, a História Kertben tartották a koncerteket. A szervezők ígérete szerint jövőre visszakerül a régi helyére a színpad, ám a jelenlegi helyszín is tökéletesen alkalmas az esemény lebonyolítására, nem beszélve a vár és a környéke csodás látványáról.

 

 

Miután a közönség többé-kevésbé elhelyezkedett, kilenc után megjelent Joss Stone és csapata. Azzal tisztában voltam, hogy a hölgy kiváló énekesi kvalitásai mellett a férfiszemeknek sem utolsó látvány, ám megmondom őszintén, rabul ejtett természetes szépsége, amikor egy hosszú ruhában, mezítláb besétált a színpadra.

De vissza a zenéhez.  Kis csúszással jelent meg az énekesnő és csapata (Steve Down – gitár, Christian Lohr – billentyűsök, Pete Iannacone – basszusgitár,  Ricky Jordan – dob,  Louise Bagan és  Artia Locket – vokál).

Sok száz koncerttel a hátam mögött számomra evidens, hogy egy bulit dinamikusan kezd az előadó, legalább három számon keresztül, utána vesz vissza egy kicsit a tempóból. Nos, Joss Stone nem így gondolta. Lágy, lírai szerzeményekkel indított, melyek nagyon jól hangzottak, és bemutatta nem mindennapi énektudásának finomságait. Ám én nem ilyen programszerkesztési elveket szoktam meg egy élő fellépésen. Mindegy, azért a koncert derekától beindultak a pattogósabb ritmusok, melyek sok esetben alkalmat adtak a közönség megénekeltetésére, és erre a közönség a jelek szerint nagyon is vevő volt. Fel is állította a mélyen tisztelt zsűrit, és igaza volt. Nem lehet ilyen jó ritmusú daloknál ücsörögni a széken.

Joss kiváló kommunikátor, nagyszerűen bánt a közönséggel. Sőt, azt csinált velük, amit akart. Bár időnként szégyenlős kislányként mutatkozott, valójában az ujja köré csavart kétezer-nyolcszáz embert, a színpadot elhagyva még a széksorok közé is bement, és onnan vezényelte az önkéntes vegyeskart. Ugyanakkor számomra ez egy hátulütő is volt. Túl sok volt a flört, a jópofáskodás, időnként percek mentek el ezzel a fellépés idejéből ahelyett, hogy énekelt volna. Több dal is belefért volna a műsoridőbe a felesleges cukiskodás helyett. Mert a buli második felében káprázatos dolgokat énekelt, ekkor zenekara is felszabadult, Steve Down néhány kiváló szólót elengedett gitárján és a ritmusszekció is megvillant időnként.

Pont akkor lett vége a produkciónak, amikor a legjobban pörgött. Screamin’ Jay Hawkins örökbecsű örökzöldjét számtalan előadó tűzte műsorra – az Animals, a Creedence Clearwater Revival, a Them többek közt –, így Joss Stone sem hagyta ki az I Put A Spell On You-t . És igen, sikerült rátenni még egy lapáttal a tűzre. Csak egy ráadás hangzott el, ebben megint nagy szerepet kapott a közönséggel való flörtölés – búcsúzóul virágokat osztogatott az elől állóknak, annak a csapatnak, akik nem bírtak magukkal, persze dobott a hátrébb ülőknek is, sőt még az egyik biztonsági embernek is jutott, aki mosolyogva adta tovább egy elől ülő hölgynek. Nem hajlongott percekig, a végén a mosoly és egy intés után lesétált a színpadról.

Úgy néz ki, végérvényesen megváltozott a VeszprémFest zenei koncepciója, mert a jazz óriásai ezúttal is elmaradtak. Nekem azonban hiányoznak. Félre ne érts, most is nagyon magas színvonalú a rendezvény, kiváló zenei produkciókat hoznak el a városba, ám mindezt a popularitás jegyében is teszik.

Joss Stone bemutatta énekesi tárházának minden ékkövét. Énekelt popzenét, mély érzésű soul dalokat, azért be-becsúszott pár blues is – minden műfajjal kiválóan bánt. Tökéletes, ám egy kicsit steril produkciót láttunk, mesterkélt kedvességgel, azonban a nem mindennapi énektudáshoz semmi kétség nem fér, erről tanúskodik Grammy-díja, valamint közös megmozdulásai Mick Jaggerrel, Jeff Beckkel, Ringo Starr-ral vagy Rod Stewarttal.

The Chokin' Kind / Love Me / The Look of Love / Wildflowers / Drive All Night / (For God's Sake) Give More Power to the People / Newborn / Harry's Symphony / Music / I Put a Spell on You / Super Duper Love (Are You Diggin' on Me?) Part 1 / Karma / Tell Me What We're Gonna Do Now / Big Ol' Game / Landlord / Right to Be Wrong

Szerző: Bigfoot
Fotók: Domján Attila
Köszönet a VeszprémFest szervezőinek, különösen Jakab Ibolyának!

Legutóbbi hozzászólások