„Ismét tartozom valahová zeneileg”: Interjú Gavin Harrisonnal (King Crimson, The Pineapple Thief)

Ritka, hogy az ember az idoljaival készíthet interjút. Néha összejön, néha nem. Sokszor meg is-is, hiszen csak virtuálisan sikerül mikrofonvégre kapni az amúgy rendkívül elfoglalt és sűrű életet élő zenészeket. Gavin Harrison, napjaink egyik legfantasztikusabb, ezerszínű dobosa mégis szánt ránk és olvasóinkra néhány percet, hogy e-mailben feltett kérdéseinket megválaszolja közvetlenül a nagyszerűen sikerült King Crimson-est előtt.

Hard Rock Magazin: Először is elnézést kell kérnem, de nem tudom kihagyni a szokásos nyitókérdést: milyen volt eddig a turné?

Gavin Harrison: Ennek a körútnak több állomása van, mint eddig bármelyiknek, amit csináltunk. Eddig nagyszerűen alakult minden, jól érezzük magunkat.

HRM: Mesélnél nekünk, mennyire igényel másfajta megközelítést számodra – a nyilvánvaló (három dobos) különbségeket leszámítva – a King Crimsonban játszani, mint más projektjeidben?

G.H.: Egészen más megközelítést igényel egy három dobosból álló felállásban játszani. Mindent aprólékosan meg kell szerveznünk, így rengeteg időt töltünk el próbával a turnék előtt. Először otthon töltök el néhány hetet, kitalálom a saját szólamaimat, majd elküldöm a demókat a másik két dobosnak és így lesz egy kiindulópontunk a „dob-próbákhoz”.

HRM: King Crimson-rajongó voltál, mielőtt csatlakoztál hozzájuk? Egyáltalán hogyan adódott lehetőség a csatlakozásra?

G.H.: Nem. Elég vicces, de a csatlakozás előtt nem voltam rajongójuk. 2005 körül volt, hogy Robert Fripp nyitott a Porcupine Tree műsor előtt, így rengeteg időt töltöttünk együtt, és természetesen nagyon sok koncertünket látta. Így 2007 vége felé meghívott egy 2008-as King Crimson-turnéra. Elmondtam neki, hogy nem igazán vagyok otthon a KC-albumokkal kapcsolatban (talán a ’Discipline’ megvolt bakeliten), erre így reagált: „Ez nagyszerű, tetszik annak az ötlete, hogy egy friss perspektívából közelítenéd meg a dalainkat!” és hogy „Minden dal újnak számít, függetlenül attól, mikor írták.”

HRM: Mesélnél nekünk a zenei gyökereidről, hogyan lett belőled dobos?

G.H.: Hatévesen kezdtem zenét tanulni trombitán, édesapám professzionális trombitás volt. De valahogy nem érződött ideálisnak a választás, így gyorsan átnyergeltem a dobokra. Gyerekként nagyon koordinált voltam, abban az időben tánciskolába is jártam. Imádtam a zenét és a dob érződött a legtermészetesebb, leginkább testhezálló hangszernek, amin játszhattam. Apám is tudott kicsit játszani a hangszeren, úgyhogy rengeteg mindenre megtanított ő is, és a dobos barátai is. Tízéves korom körül kezdtem el órákat venni, kottaolvasást tanulni.

HRM: Már eddig is sokféle zenei stílusban próbáltad ki magad, van még esetleg olyan, amivel szívesen kísérleteznél?

G.H.: A zenéről nem a stílusok mentén szoktam gondolkozni. Csak „jó” és „rossz” zene létezik. A „zenei stílus” remek kifogás arra, hogy az ember adott esetben egy teljes életművet ignoráljon.

HRM: Első ránézésre úgy tűnt, hogy a The Pineapple Thieffel csak a ’Your Wilderness’ lemezre és az azt követő turnéra álltál össze. Ebből aztán egy jó hosszú turné lett, egy nagyszerű DVD és már a küszöbön az új lemezetek. Már az elején tudtad, hogy ez egy hosszú távú közös munka lesz, vagy menet közben alakult így?

G.H.: Nem állt szándékomban csatlakozni hozzájuk, de miután olyan fantasztikusan alakult a ’Your Wilderness’ turné, magától értetődött a folytatás, és ma már hivatalosan is tag vagyok.

HRM: Mire számíthatunk az új lemezeteken zene és koncepció terén? Részt vettél a kreatív folyamatokban?

G.H.: Sokkal jobban benne vagyok a munkában, mint annak idején session-dobosként. Azt az életformát többé-kevésbé már feladtam. Évtizedekig csináltam a session-dobolást és az idő nagy részében nem bizonyult kielégítőnek. Mindenesetre az új, ’Dissolution’ című lemezünkön a legelső pillanattól kezdve aktívan közreműködtem. A lemez jelentős részét együtt írtuk Bruce-szal.  Kellemes volt a közös munka, nagyon jól passzoltunk. Soha nem volt semmi vitás helyzet, teljesen egy hullámhosszon vagyunk.

HRM: Beszéljünk kicsit a Porcupine Tree-ről! Mesélnél nekünk arról, hogyan és miért lett vége annak a sztorinak? Kapcsolatban vagy még a tagokkal?

G.H.: Igen, kapcsolatban vagyok velük. Stevent gyakran látom, mivel elég közel lakik hozzám.

HRM: Fantasztikus pluszt adtál annak idején a zenéjükhöz, ikonikus grooveokat, nagyszerű dalokat. A ’Cheating The Polygraph’ lemezed hallgatása után meg kell kérdeznem: hiányzik a Porcupine Tree?

G.H.: Nem hiányzik. Találtam már egy új zenekart, ami hasonlóan kielégítő számomra, ahol úgy érezhetem, hogy ismét „tartozom valahová” zeneileg.

HRM: A zenei stílusod, amit a PT-ben ismertünk meg, úgy tűnik, a The Pineapple Thiefben él tovább. Mit tartogat számodra a jövő Bruce Soord csapatában?

G.H.: Remélem, hogy a jövőben fejlődni és növekedni fog a zenekar, miközben továbbra is nagyszerű otthonra lelhet benne az én stílusom és hangzásom.

HRM: Térjünk vissza kicsit a King Crimsonra! Milyen érzés volt először játszani egy ilyen legendás zenekarban?

G.H.: Tíz évvel ezelőtt volt, augusztusban. Nagyszerű, borzongós érzés volt velük játszani. Sajnos az a felállás elég rövid életűnek bizonyult. Voltak más terveink, de ezek nem valósulhattak meg.

HRM: Mint híresen sokoldalú dobos, mi az, ami mozgásban tart, és arra motivál, hogy folyamatosan új és új területeket fedezz fel a játékoddal?

G.H.: Általában csak követem az orrom és bízom benne, hogy olyan helyre vezet, ahol érdekes dolgokat találok. Nem szeretek visszanézni – mindig csak előre.

HRM: A zene írja a dobszólamokat, vagy a dobszólamok írják a zenét?

G.H.: Általában a zene inspirálja a dobokat. Néha a dobokkal kezdek, de aztán amikor meghallom, hogy más miket talál ki az alapjaimra, olyankor általában mindig előállok valami átgondoltabb, muzikálisabb megoldással, ami jobban illik a kompozícióba.

HRM: Számíthatunk-e a közeljövőben újabb oktatóanyagra?

G.H.: Nem – nincsen sem erőm, sem érdeklődésem mostanában ilyesmihez. Nemrég adtam pár órát a Drumeón, de igazán nincsen manapság lelkierőm oktatóanyagokkal foglalkozni.

HRM: Ha jól emlékszem, legutóbb, amikor itt játszottál, az 2009-ben volt a Porcupine Tree ’The Incident’ lemezével. Volt időd körülnézni? Mit szólsz Budapesthez?

G.H.: Nagyon szép hely, sajnálom, hogy nincsen időm alaposabban felfedezni. Pár órát eltöltöttem a belvárosban, de holnap már itt sem vagyunk. A legtöbb városban így van ez, amikor ennyire sűrű turnén vagy.

készítette: Wardrum
fotó: Gavin Harrison Facebook-oldal
video: DGM Live - King Crimson, Vic Firth, Tienda Postal SL
Köszönet a Glass Onyon PR-nek!