Groundbreaker – Közös csapatban Steve Overland és Robert Säll

írta TAZ | 2018.06.15.

Ismét új dallamos rock szupercsapat született a Frontiers istállójában. A banda ezúttal az FM énekesére, Steve Overlandre, valamint a Work Of Artból és a W.E.T.-ből ismert Robert Sällre épül.

 

 

Szeptember 14-én jelenik meg a Groundbreaker első lemeze a Frontiers Musicnál. A csapatban Steve Overland és Robert Säll egyesítette erőit, basszusgitáron Nalley Pahlsson, dobon pedig Herman Furin működött közre. Természetesen a Frontiers billentyűs producerzsenije, Alessandro Del Vecchio is besegített a dalszerzésbe, billentyűn is az ő játéka hallható a lemezen.

Steve Overland a következőket mondta az anyagról: „Az ötlet az volt, hogy egy klasszikus AOR albumot készítsünk, és úgy gondolom, hogy Roberttel, Alessandróval és Pete Alpenborggal együtt nagyszerű dalcsokrot hoztunk össze. Azt hiszem, ez az egyik legjobb anyag, melyen az utóbbi időben dolgoztam, és a lemezen szereplő zenészek fantasztikusak, nemcsak a játék, hanem a közös munka szempontjából is. Robert zeneszerzői képességét ismertem a Work Of Artból, úgyhogy egy igazán nagyszerű együttműködés kerekedett ki ebből, az eredményre nagyon büszke vagyok.”

Alább az első dal, az Over My Shoulder máris meghallgatható.

’Groundbreaker’ számlista:

01. Over My Shoulder
02. Will It Make You Love Me
03. Eighteen Til I Die
04. Only Time Will Tell
05. Tonight
06. Standing Up For Love
07. Something Worth Fighting For
08. The Sound Of A Broken Heart
09. The First Time
10. The Days Of Our Life
11. The Way It Goes

Legutóbbi hozzászólások