Nozomu Wakai's Destinia – Romero, Mendoza és Aldridge is a csapatban

írta CsiGabiGa | 2018.05.08.

A japán heavy metal gitáros, Nozomu Wakai július 13-án megjelenő második albumához, a 'Metal Souls' című lemezhez már egy nemzetközi szupergroupot trombitált össze. Ezek után nem is meglepő, ha azt mondom, hogy a Japánban sikeres bemutatkozó album után most már a Frontiers fújja neki a nemzetközi hátszelet. A címadó dal mindenesetre roppant izgalmas.

 

 

A Deep Purple-ön és Yngwie Malmsteenen nevelkedett japán gitárhős Destinia nevű zenekarával robbant be a világ színpadára 2014-ben, amikor japán zenésztársaival (és néhány dalban Rob Rock énekével) elkészítette 'Requiem For A Scream' című albumát, majd a következő évben az 'Anecdote Of The Queens' EP-t. A zeneszerző, szövegíró és producer egyaránt maga Nozomu volt. (Honnan is ismerős ez?)

Nozomu Wakait Japánban és sok helyen külföldön is úgy ünnepelték, mint aki meg tudná teremteni az autentikus dallamos heavy metalt a XXI. században. Ma már elismert művésze a japán hard rock és heavy metal színtérnek, gitárjátékával, kompozícióival és hangmérnöki munkájával hozzájárult az ország számos vezető zenészének kiadványához és animéknek a megjelenéséhez.

2016-ban vett új zenei irányt a Destinia, amikor a 'Loud Park​ 16' metalfesztiválon a gitáros találkozott a Lords Of Black zenekarral, élén Ronnie Romero énekessel. Bár Nozomu jól ismerte Ronnie képességeit, mint az új Ritchie Blackmore's Rainbow énekesét, de a személyes találkozást követően közvetlenül ajánlatot tett, amit az énekes elfogadott, és Ronnie csatlakozott a Destinia projekthez.

Ez a változás meghatározta az új szerzemények irányát, így Nozomu elhatározta, hogy a rá rendkívüli hatást gyakorló ritmusszekciót, Marco Mendozát (The Dead Daisies, ex-Whitesnake) és Tommy Aldridge-et (Whitesnake) is ráveszi az együttműködésre, hogy extra erős hátteret adjon a zenéjéhez.

A Destinia zenei iránya és törekvése a „klasszikus modern” heavy metal Nozomu szerint: „A zene az autentikus hard rock és heavy metal szellemében fogant, mint a Whitesnake, Rainbow és Ronnie James Dio, de túllépve azokon beépíti a kortárs, modern hangzásokat. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas új zenét hozhatok létre ezekkel a muzsikusokkal.”

Dicsérve a gitáros tehetségét, Ronnie, Marco és Tommy is izgatott, hogy csatlakozhattak Nozomuhoz. „Hatással volt rám abban a pillanatban, hogy meghallottam a dalait – mondta Ronnie. – Nozomu egy hihetetlenül tehetséges gitáros és egy csodálatos zeneszerző. Mindamellett az én énekstílusom igazán jól illik a zenéjéhez.”

Nozomu hosszú távú potenciált lát a Destiniában, mert szerinte „vannak dalok, amiket meg kell írni, és vannak fejlesztések, amiket meg kell tenni”. A címadó dal alapján mindenki eldöntheti, igaza van-e.

A 'Metal Souls' dallistája:

01. Metal Souls
02. Rain
03. End of Love
04. Promised Land
05. Take Me Home
06. Raise Your Fist
07. Be a Hero
08. Metamorphosis
09. Cross The Line
10. Judgement Day
11. Ready for Rock

Legutóbbi hozzászólások