Angertea – Ízelítő az októberi akusztikus kiadványból

írta Hard Rock Magazin | 2018.04.27.

Októberben új lemezzel jelentkezik az Angertea. A ’Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture)’ címre hallgató anyag a finn Inverse Records gondozásában jelenik meg világszerte. Ez egy speciális kiadvány lesz, talán nem is nevezhető a zenekar hatodik nagylemezének, de közben mégis. A hét új dalból és egy feldolgozásból álló album teljesen akusztikus hangszerelésű.

 

 

Több meglepetést is rejt az anyag, például egy feldolgozást a Wackor zenekartól. Egy olyan bandától, ami az egyik legnagyobb hazai kedvencünk. Igazi kortársaink a srácok, talán még nálunk is régebben alakultak, és hozzánk hasonlóan mindig is szartak a trendekre, csakis a saját fejük után mentek. A Moonsoon című dalukat dolgoztuk fel, vagyis inkább át, mert azért elég rendesen át lett írva és hangszerelve a nóta. Ebbe a dalba meghívtuk vendégvokálozni Kövi Lórit a Flop/Pear Jam énekesét, aki a kedvenc hazai énekesünk. Aztán lesznek még csellók, Hammond-orgonák, szájharmonika, meg egy nagyon hangulatos, és a progresszivitástól sem visszariadó dalcsokor. Most ez jött belőlünk. Persze ez csak egy kitérő, a következő Angertea-lemez majd az előzőekhez hasonlóan hangos és nagyon súlyos lesz. Szóval nincs végleg elpuhulás. Szeptemberben jön a Slaves in Dark Inferno klipje, októberben pedig kijön a lemez. Az anyagot Gődér Csaba kománk vette fel, és Kiss József, a Nova Prospect gitárosa keverte a kecskeméti Area 51 stúdióban, ahol Schautek Bálint felelt az editálásért.

A zenekar április 28-án, most szombaton lép fel a Dürer Kert Középső termében a Dharma, a Nice One Babe és a Dereng társaságában. További koncertdátumok: április 30. Szentes, Delelő, május 5. Eger, Zöld Pecsét, július 5. Tiszaalpár, Alpárfeszt, augusztus 18. Abaliget, Prog Camp

A most bemutatott dal a Geese (At a Hungry Festival) címet kapta. A dal számomra a felnőtté válásról és az új reményekről szól. Ez a dal volt az első, ami a lemezre elkészült, és ez is lett először megkeverve. Csontos Peti barátunk, a The Void zenekar tagja csellózik egy jót benne. Úgy gondoltuk, hogy egy szép kis természetjárós szöveges videó elég jól alátámasztaná a dal mondanivalóját. Mikós Zoli haverunk, aki amúgy a lemez borítójáért is felel, készítette el a vágást és a feliratozást. Igazi baráti összefogással készült ez a 0 filléres filmecske.

’Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture)’ dallista:

01. Slaves in Dark Inferno
02. Geese(At a Hungry Festival)
03. Sidetracks
04. Loam
05. Cell
06. Moonsoon
07. Stick of Loss
08. The Devil´s Last Foil

Legutóbbi hozzászólások