Haken – Júniusban jön az első koncertfelvétel és már készül a következő nagylemez is

írta karpatisz | 2018.04.14.

Az angol csapat idén egy kiadvánnyal biztos, hogy kedveskedik a rajongóinak, hiszen bejelentették, hogy nyáron megjelenik régóta várt élő felvételük.

 

 

A Haken fennállásának tizedik évfordulóját egy nagyszabású európai koncertsorozattal ünneplték meg, melynek holland állomásának hang- és képanyagát is rögzítették. A budapesti buli után néhány nappal felvett koncerten a csapat teljes munkásságából hallhattak dalokat a rajongók, de persze az ’Affinity’ című korongé volt a főszerep. A DVD-n persze lesz extra tartalom is, ahol a 2016-os ProgPower USA fesztiválról láthatunk részleteket, köztük azt a pillanatot, amikor Mike Portnoy is feljön a színpadra egy gongütés erejéig. Ezek mellett az ’Affinity’ hivatalos videói is helyet kapnak a második korongon. A június 22-én megjelenő ’L-1VE’ hanganyagát Jerry Guidroz hangmérnök keverte, aki a The Neal Morse Band és a The Winery Dogs albumain is dolgozott. Előrendelést a négylemezes kiadványra IDE kattintva adhatunk le.

A csapat azt is megosztotta, hogy elkezdtek dolgozni ötödik nagylemezükön. A munkálatok még csak gyerekcipőben járnak, de Ross Jenningsék elárulták, hogy a Haken védjegye, azaz a jó dallamok és a brutális riffek most is fontos szerepet töltenek be.

’L-1VE’ dallista:

CD1:

01. affinity.exe/Initiate
02. In Memoriam
03. 1985
04. Red Giant
05. Aquamedley

CD2:

01. As Death Embraces
02. Atlas Stone
03. Cockroach King
04. The Architect
05. The Endless Knot
06. Visions

DVD1:

01. affinity.exe/Initiate
02. In Memoriam
03. 1985
04. Red Giant
05. Aquamedley
06. As Death Embraces
07. Atlas Stone
08. Cockroach King
09. The Architect
10. The Endless Knot
11. Visions

DVD2:

01. Falling Back to Earth
02. Earthrise
03. Pareidolia
04. Crystallised
05. Initiate
06. Earthrise
07. Lapse

Legutóbbi hozzászólások