A 40 éves dal ünnepe: Vörös István – MOM Kult, 2018. 03. 03.

írta CsiGabiGa | 2018.03.06.

A 40 éves dal ünnepe volt az este. Meg egy egész életműé. Mert 30 másik – azóta született – dal előzte meg azt az egyet, mely a koncert megkoronázásaként hangzott fel este 10 órakor. A zene és az élet, na meg a közönség szeretete áradt a muzikalitással és humorral átszőtt műsor minden pillanatából. És ha azt hitted a koncert előtt, hogy 31 dal sok, akkor rá kellett döbbenned a végén, hogy nagyon is kevés. Számos kedvenc így is kimaradt. Nekem konkrétan a Végre elrepülhetünk hiányzott, de biztos mindenkinek volt egy titkos favoritja, amit hiába várt. Mert annyi jó dala van Vörös Istvánnak, hogy nem lehet egy műsorba belegyömöszölni mindet. Ennek ellenére nem volt panaszra okunk, a koncert után a backstage-ben a 40 éves dal kislemezét is sikerült aláíratnom, valamint az is kiderült, hogy a jubileumi torta nem csak csodaszép, de finom is.

 

 

A koncert legkritikusabb pontja a pontos érkezés és parkolás volt. Ugyanabban az időben pár száz méterre rendezték ugyanis a Piramis turnéindító koncertjét is, így a parkolóhelyet kereső autók már az Alkotás út forgalmát is akadályozták. Ezért aztán a meghirdetett hét órás kezdés negyed órát csúszott, hogy senki se maradjon le az első számról. A koncert egyébként elővételben teltházas volt, csupán néhány jegyet tartottak vissza a helyszíni jegyvásárlóknak (kettőt éppen az orrom előtt vittek el). Vörös István standján a még kapható CD-ken (a 'Magányos utazó'-t és a 'Kutya világ'-ot sajnos már nem tudom beszerezni, de éppen ezért készül már a hatodik része a 'Hallgass, ha jót akarsz' sorozatnak) kívül új pólók is színeskedtek. A fő helyet viszont az ezen a napon megjelent, nem kevésbé színes könyv, a 'Vörös István - A 100 legjobb dalszöveg' foglalta el.

Negyed nyolckor viszont „Vörös István és rettenthetetlen szabadcsapata” belevágott a háromórás műsorba. Ahogy Pisti mondta: „A MOM Kultban rockot játszunk, akkor ez kult rock?” És valóban, a '80-as évekbeli Prognózis- és Piknik Club dalok ma már kult státuszban vannak, de a koncerten megszólaló 1990-es és 2000-es évekbeli társaik sem maradnak el tőlük. Azért a közönségben még mindig a „Nózis-Nózis-Prognózis” skandálás van benne. A színpadon előkelő helyet foglalt el a ma már kissé lestrapált, öregecske, egyfogú – akarom mondani: egyhúros – gitár, mely Pisti első hangszere volt, s melyen talán annak idején a Nyári éjszakák is megszületett.

Pár éve még arról panaszkodtam, hogy Vörös Pisti nagyon átadta a terepet fiatalabb kollégájának gitározás terén és csak az énekre összpontosított. Akkor kaptam érte a fejemre a rajongóktól, de persze igazam volt, mint Besenyő Pista bácsinak, ez abból is látszik, hogy azóta megváltozott a koncerteken a gitárszólók aránya. Sokszor játszottak felváltva – Pisti a dal közepén Stratocasterén, Usztics Peti pedig a végén a Les Paulon –, de az „emlékezetes” szólókat Pisti megtartotta magának.

Nagyon örültem például a Tiéd a világ című gyönyörű instrumentálisnak, mely leginkább kedvenc Michael Schenkerem Lipstick Traces dalának hangulatát idézte. (Még a vastapsot is kihozta a zsűriből, pedig nem is pártrendezvény volt.) Vagy amikor Telecastert ragadott, hogy az Együtt is egyedül dallamszólóját, vagy a Szállj el szabadon Shadows-ízű betétjét eljátssza.

De a Nyúldomb bluesban például szájharmonikát vett elő, így a Gary Moore Texas Strutjára hajazó gitárjáték megmaradt Petinek. A nagy gitárpárbajból viszont mindenki kivette a részét! Ahogy azt már a sajtótájékoztatón beharangozták, Fischer Laci balról be, majd Szigeti Feri is előbukkant a jobb sarokból, hogy a Semmi se kötelező dallamaira egy fergeteges gitárversenyt rendezzenek négy résztvevővel, melyet nálam a tapping technikát is bevető Fischer nyert. Persze az igazi győztes a közönség volt.

Volt még egy meghirdetett vendég, Majsai Gábor, „Mr. Öreg Járgány”. A legtöbben ezzel a dallal azonosítják, így az se maradhatott ki a műsorból, hogy egy pár taktus erejéig belecsempésszék a Vadabbik énem közepébe. A második részben is visszatért, a legutolsó válogatáslemezre is felkerült duett, az Elég egy mosoly előadására jött vissza. A közönség pedig – Pisti bíztatására – lelkesen nyomta a mackós „egyet jobbra, egyet balra” táncot.

Aki viszont váratlan meglepetés volt: Z. Kiss Zalán, aki jelenleg sokkal keményebb zenékben nyomul, a Pokolgép gitárosa, de 2003-2010 között ezt a csapatot erősítette. Most csak egy akusztikus gitárral szállt be a produkcióba, de két számban is – A dal még most is a régi, majd később Veled újra kezdeném – élvezhettük a társaságát.

És ha már itt tartunk: „Bömböl a zene, Bruce Spingsteen szól; ez a zene nem zavar.” – énekelte Pisti a Veled újra kezdeném dalában. És annyira nem zavarta, hogy a Minden viharon át alatt tipikus Spingsteen-mozdulattal csapta hátra gitárját, vagy – és ez engem viszont már zavart – a Dancing In The Darkra kínosan hasonlító Neked valaki kell alatt felhívott egy lányt a színpadra táncolni, mint ahogy az említett Spingsteen-nóta klipjében teszi a nagy példakép.

Nem beszéltem még a Krulik Vonósnégyesről, pedig a nagy színpad középső része végig nekik volt fenntartva. Sajnos ők is csak négy dalban csatlakoztak a produkcióhoz, pedig megnéztem volna egy teljes koncertet szimfonikus – vagy legalább vonós – kísérettel. A három csinos lány és egy csinos (erről nem nyilatkozhatom) fiú alkotta kisegyüttes a Magányos utazó / Együtt is egyedül vagyunk párosra jött be az első részben, aztán csak a koncert végén láttuk viszont őket, amikor az Ajtók előtt és az ünnepelt dal, a Nyári éjszakák pompáját emelték.

Az első rész különleges befejezése volt a Kinek van igaza előadása, amikor is Vörös Pisti egy szál gitárral kezdte el a dalt, majd minden versszakot más-más zenész énekelt – Horváth Róbert dobos, Szitás Zoltán basszusgitáros, Tót Attila billentyűs, végül Usztics Peti gitáros –, mielőtt hangszert fogott volna a kezébe, hogy a végére teljes pompájában hangozzon fel az utolsó refrén. A meghajlás és a levonulás után azonban gyorsan visszajöttek és folytatták a műsort. Ha nagyon akarok hibát keresni a programban, akkor az volt, hogy nem tartottak itt egy szünetet. Az elején „csúszásként” elsütött negyedóra pont jó lett volna. Hosszú az a három óra egyben. Örülök, hogy állóhelyet kaptunk, el se tudom képzelni, hogy tudtak az emeleten végigülni három órát. Főleg ilyen zenére! Mi legalább mozogtunk, táncoltunk, ugráltunk a dalokra. De a folyadék utánpótlás nekünk is kellett (vagy nekünk az előbbiek miatt még inkább), így sokan lopva mentek ki egy-egy dal alatt a büfébe. Mi például a Mi legyen a dalban alatt, melyet a legindokolatlanabbnak tartottam a műsorban, a refrén kánonjától eltekintve a zenéje gyakorlatilag egy Kőhegyek-light.

Vörös Istvánt szereti a közönsége. Ő is szereti a közönségét. És meg is bízik bennük. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Hajsza közben alatt lement a közönség közé, majd egész hátra a keverőpultig, ahol egy újabb közös refrénéneklés után a közönség hátán szörfözve (crowdsurfinggel, de magyarítsunk bátran: közönségszörfözéssel) tért vissza a színpadra.

A műsor végén két kultikus dal (Ajtók előtt, Nyári éjszakák) hangzott el vonós kísérettel, a legrégibb – a 40 éves – dal előtt pedig felhangzott egy bluegrass stílusú instrumentális, mely Pisti legújabb szerzeménye, idén januárban írta a saját születésnapjára.

Remek buli volt, a beígért ónos eső is elmaradt, úgyhogy minden szempontból tökéletes volt az este. De még nem volt vége! A koncert után az a megtiszteltetés ért minket, hogy meghívtak a backstage-be az afterpartyra, ahol Pisti orra alá nyomhattam a Nyári éjszakák kislemezemet, koccinthattunk a sikeres koncertre, megkóstolhattuk a jubileumi tortát és beszélgethettünk a zenészekkel a friss élményekről, tapasztalatokról. „Ennyire nem volt jó, egy kicsit még gyakorolunk!” – mondta Pisti viccesen, ugyanakkor hálásan a program végén a közönség szűnni nem akaró tapsa közepette. De igenis, ilyen jó volt! És remélem, hogy karácsonykor azok is a fa alá tehetik a forgatott képanyagot DVD-n, akik nem tudtak eljönni erre az ünnepre.

Kőhegyek / Kalandra fel / Akaratos tündér / Tiéd a világ / Kutya világ / Add ki magadból a feszültséget / Minden viharon át / Nyúldomb blues / Magányos utazó / Együtt is egyedül vagyunk / Kié ez az ország? / Semmi se kötelező / Szállj el szabadon / Mi legyen a dalban? / A vadabbik énem / Hagyd, hogyha menni akar / A dal még most is a régi / Tele van a város szerelemmel / Türelem / Hajsza közben / Ne zavarjon senki / Hittünk a tündérmeséknek / Kinek van igaza? /// Veled újrakezdeném / Szerelem szabadon / Szeretni kéne / Neked valaki kell / Elég egy mosoly / Ajtók előtt / Megyünk a nyárba / Nyári éjszakák

Szerző: CsiGabiGa
Fotó: Perczel Adrienn
További képek ITT!
Köszönjük a lehetőséget a Vörös István Produkciónak!

Legutóbbi hozzászólások