Barren Earth – „Ez a zene teljes spirituális szabadságot sugároz”

írta P.A. | 2018.02.13.

A hajtás után hallgatható meg a finn Barren Earth új dala, akik március végén adják ki soron következő stúdiólemezüket 'A Complex Of Cages' címmel.

 

 

A finn progresszív death metal zenekar Further Down címmel új dalt jelentetett meg, mely március 30-án a Century Media gondozásában megjelenő 'A Complex Of Cages' című új nagylemezt hivatott felvezetni.

Jón Aldará énekes így kommentálta az új művet: Számomra ez igazán egy transzcendentális albumnak érződik. A dalszerzés dinamikája drasztikusan megváltozott az 'On Lonely Towers' óta, és annak ellenére, hogy mindegyik dal összetéveszthetetlenül Barren Earth, az album, mint egész valami újdonság felé vezet. A szövegek követik a zene instabilitását, nevezetesen a különböző mentális betegségek  mint a mániákus depresszió, a pszichopátia vagy a tériszony – elszigetelő aspektusát.”

Oppu basszusgitáros így folytatta: Ahogy a korábbi Barren Earth-albumok, úgy ez is egyszerű daloktól a kísérletező opuszokig felvonultat mindent. Ugyanakkor minden dalnak egyértelmű helye van az egészben. Brutális death metal, művészi progrock, bombasztikus melódiák tucatnyi rétegben... Ez a zene mindenféle extrém nyomás nélkül készült és teljes spirituális szabadságot sugároz. Produkciós szempontból az 'A Complex Of Cages' a Barren Earth tökéletesített verziója V. Santurának köszönhetően, aki az album készítését felügyelte, lehetővé téve azt, hogy mi tökéletesen tudjunk koncentrálni a dalszerzésre.”

'A Complex Of Cages' számlista:

01. The Living Fortress
02. The Ruby
03. Further Down
04. Zeal
05. Scatterprey
06. Solitude Pith
07. Dysphoria
08. Spire
09. Withdrawal

Legutóbbi hozzászólások