Paul Simon – Visszavonul a turnézástól

írta TAZ | 2018.02.12.

Újabb legenda hagyja el a színpadot, ugyanis a Simon & Garfunkel duó egyik alappillére, Paul Simon visszavonul a turnézástól.

 

 

Fontos mérföldkőhöz érkezett Paul Simon ötven éve szárnyaló karrierje, mivel a folk-rock zenész nyílt levélben jelentette be, hogy májusban kezdődő turnéja lesz utolsó.

„Gyakran töprengtem azon, milyen érzés lenne eljutni ahhoz a ponthoz, ahol úgy gondolnám, hogy előadói karrierem elérkezett a természetes végéhez – írja levelében Simon. – Most már tudom: kicsit nyugtalanító, némileg üdítő és valamennyire megnyugtató. Szeretek zenét írni, a hangom még mindig erőteljes, a zenekarom pedig egy feszes, kivételes csapat rendkívüli zenészekkel. Folyamatosan a zenére gondolok. Sajnos elvesztettük a szólógitárosunkat, Vincent N'guinit, aki harminc évig volt a barátom. Tavaly decemberben hunyt el. Az ő elvesztése nem az egyetlen ok, amiért abbahagyom a turnézást, de egy olyan tényező, mely hozzájárult ehhez. Leginkább azonban úgy érzem, hogy az utazás és az idő, amit a feleségemtől és a családomtól távol töltök, elvesz a zenélés öröméből, valamint rossz hatással is van rá.”

A Simon & Garfunkel alappillére a duó felbomlása után szólókarrierbe fogott, legutóbbi lemeze 2016-ban jelent meg ’Stranger To Stranger’ címmel. Simon tervei szerint a májusban kezdődő turné után néha még színpadra lépne, a koncertek bevételét pedig különböző szervezeteknek ajánlaná fel, melyek a Föld megmentését tűzték ki célul. A zenész körútja sajnos hozzánk közel nem merészkedik, IDE kattintva te is megbizonyosodhatsz róla.

Legutóbbi hozzászólások