Salems Lott – Jön a shock rockerek teljes albuma

írta TAZ | 2018.02.12.

Tavaly adta ki a Salems Lott a ’Mask Of Reality’ első részét, melyen három szám volt található, azonban most érkezik a teljes kiadvány, amin a korábbi hárommal együtt tíz dalt hallhatunk.

 

 

Tavaly májusban egy EP formájában már három dalt kiadott a Los Angeles-i banda ’Mask Of Reality’ névvel, most azonban hasonló címmel jön a teljes lemez, melyen tíz dal lesz található, és ebben a három korábban nyilvánosságra hozott dal is helyet kapott.

A lemezről Jett Black gitáros a következőket mondta: „A ’Mask Of Morality’ tematikája a féktelen haragot, az átértékelést és a nagyságot vázolja fel, továbbá a szenvedést, a küzdelmet, valamint a kollektivizmus és az individualizmus ellentétét is megjeleníti, de más egyéb témákat sem hanyagol. Egy olyan társadalomban élünk, ami tele van értékrendekkel, melyek mindenki által követendővé, normálissá váltak anélkül, hogy megkérdőjeleznénk őket, ami tulajdonképpen erkölcstelen. Az empátia, az önzetlenség, a sajnálat, az egyenlőség és a könyörületesség egyhangúan jónak van feltüntetve manapság, azonban kontroll nélkül könnyen válhatnak korrupttá, veszélyessé és parancsolóvá.”

Az albumról alább összegyűjtöttük az eddig bemutatott dalokat, úgyhogy a When Heaven Comes Down után az Enigma és a You Can’t Hide From The Beast Inside is tesztelhető.

’Mask Of Morality’ számlista:

01. Enigma
02. When Heaven Comes Down
03. You Can’t Hide From The Beast Inside
04. Higher Anguish
05. Royal Desperado
06. Fatal Attraction
07. Shattered To Pieces
08. Thin Ice
09. Mother Of Chains
10. Alexandria’s Genesis

Legutóbbi hozzászólások