Ozzy Osbourne – „Lesznek bulik, de nem fogok hat hónapon keresztül turnézni”

írta Bigfoot | 2018.02.12.

„Búcsúturnéjának” második körét is bejelentette Ozzy Osbourne, továbbá ismét megerősítette: koncertezni mindenképpen fog a nagy portya után is.

 

 

’No More Tours 2’ névre hallgat Ozzy legújabb koncertsorozata, de visszavonulásról nincs szó: „Valóban, No More Tours a címe, ám ez azt jelenti, hogy több világkörüli körútra nem megyek. Igen, lesznek bulik, de nem fogok hat hónapon keresztül turnézni. Szeretnék egy kis időt otthon is eltölteni. Örülök, hogy nagypapa lettem, és nem akarok még egy olyan Osbourne-generációt, akiket nem látok felnőni. Egy kicsit lassítok. Ezentúl ezt akarom csinálni, ez a munkám, a szenvedélyem, a legnagyobb szerelem az életemben. Egy rockbandában zenélek azoknak, akik eljönnek, hogy megnézzenek.” – nyilatkozta az énekes a Rolling Stone magazinnak.

A turné címe a szám kivételével ugyanaz, mint az 1992-es koncertsorozata, e korszak stúdióalbuma volt a ’No More Tears’. Szóval ez csak egy szójáték, igaz, olyan véleményeket is hallani, hogy Ozzy elköszön a színpadtól.

Az esetleges új stúdiólemezzel kétértelműen nyilatkozott a frontember, mondván, manapság nem éri meg  stúdióalbumot kiadni: „Csak pénzt veszítünk, mert az emberek már nem vásárolnak lemezeket. Egy pár dalt lehet, hogy kiadunk. Odamegyek Sharonhoz és azt mondom: lemezt akarok csinálni. Aztán meg azt mondom neki: mégsem akarok. Nem igazán tudom, mit tegyek.”

Ozzy legutóbbi lemeze, a ’Scream’ 2010-ben jelent meg. 

Legutóbbi hozzászólások