My Indigo – Where Is My Love: új dal a Within Temptation énekesnőjétől

írta TAZ | 2018.02.10.

Már a harmadik dal is tesztelhető Sharon Den Adel szólólemezéről, mely kvázi felvezeti a Within Temptation új stúdióalbumát és a banda turnéját is.

 

 

A 2014-es ’Hydra’ folytatása a hírek szerint ebben az évben érkezik, ugyanis szólóprojektbe kezdett Sharon Den Adel. Az énekesnő My Indigo nevű önálló dobásáról két dalt már meghallgathattunk, most pedig itt az új tétel, a Where Is My Love, ami természetesen helyet kap az április 20-án érkező lemezen.

Sharon a következőképpen vázolta fel a jelenlegi helyzetet: „Büszkén mondhatom, hogy van néhány igazán nagyszerű dalunk a Within Temptation számára, azonban ezek még demofázisban vannak. Hamarosan stúdióba vonulunk és 2018-ban kiadjuk az albumot. Időközben dolgozok dalokon, azonban ez nem Within Temptation-anyag lesz. Ezek nagyon személyes dalok, mivel csak ezek voltak nekem, amikor írtam őket, és segítettek átvészelni mindent, amivel megküzdöttem. A My Indigo nevet adtam a projektnek és az első dalnak szintén ez a címe.”

A Within Temptation rajongóinak sem kell azonban aggódniuk, ugyanis a csapat 2018-ban ismét aktívan turnézik majd, ráadásul ahogy írtuk, a Concerto Musicnak köszönhetően a Tüskecsarnokban játszanak december 12-én.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “No! Akkor megvolt a müncheni és tegnap előtt a bécsi buli is!!! Egészen BRILLIÁNS koncertek voltak. Nem lehet belekötni!!! …és…
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “A turné elindult. Láttam élőben a Glasgow-i és Dublini bulit. Brutálisan parádés koncertek voltak. A Saxon 4 új dalt játszik,…
  • Herr Wolf on Judas Priest: Invincible Shield: “A turné elindult és nehéz illetve NEM lehet belekötni. Nem rég értem haza Dublinból. Láttam a turné első ( Glasgow)…
  • Herr Wolf on Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?: “A dal elsőre nem rossz, de Bon Jovi hangja sajnos nem frankó! Koncerten borzalmasan rossz.
  • Herr Wolf on Winger – Budapesttől is búcsúznak: “Ez egy brutálisan jó hír! Nem gondoltam volna, hogy akár 1x is, de eljönnek hozzánk! Kötelező koncert!!!
  • Clint Eastwood on Judas Priest: Invincible Shield: “Ha csak egy ember szemét felnyitom, hogy a maiden nevű fától lássa az erdőt is már megérte a hozzászólás.
  • Herr Wolf on Saxon: Hell, Fire And Damnation: “T. Menya! 1. Köszönöm, de nem kérek a segítségedből! 2. Fogalmad sincs, hogy én ki vagyok. 3. Milyen alapon alkotsz…
  • spiritknight on Judas Priest: Invincible Shield: “Jó lemez lett, de nálam azárt nem veri az előző Firepowert. Azt az albumot simán mellé teszem a kedvenceimnek, a…