TNT - The New Territory
írta Hard Rock Magazin | 2007.05.28.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Nehéz mostanában TNT ügyben nyilatkozni. Számítani lehetett rá, és valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, hogy az új album megjelenése hatalmas vitákat vált ki a rajongók és kritikusok közt egyaránt. 22 év után Tony Harnell énekes és Ronni Le Tekro gitáros útjai szétváltak és ezzel együtt a zenekar hallgatótábora is ketté szakadt. Részrehajlás nélkül átgondolva a helyzetet: ahhoz, hogy Harnell és Tekro a jelenlegi - ami mostanság inkább szakmai - elismerésben részesüljön és nevüket, munkájukat megismerje a világ, nélkülözhetetlenek voltak egymás számára. Tekro-nak szüksége volt a rendkívüli adottságokkal rendelkező amerikai énekesre, hogy kitörhessen a skandináv piacról, Harnell-nek pedig kellett a hasonló gondolkodású szerzőtárs, aki ráadásul mint gitáros is egyedi játékstílussal bír. Mindezektől lett a TNT sikeres és ezért tudott egyedülállót alkotni. A 90-es évek elején viszont jött a grunge és söpört mindent, mindenkit. Harnell-ék is csupán öt év kihagyás után mertek vállalkozni az újbóli közös munkára, ami, így utólag áttekintve, azt bizonyítja, hogy sosem tudták a grunge okozta sokkot kiheverni. Egy bizonyos határon belül stílusilag próbáltak kísérletezni és követni a szélesebb körben közkedvelt irányzatokat is, de az elmúlt közel tíz évben csupán a 2004-es My Religion c. albumot tudták igazán elfogadtatni a dallamos rockzene iránt érdeklődőkkel. Időközben a szerzőpáros között is megromlott a viszony, és talán épp emiatt is, már nem lehetett érezni a régi tüzet a produkciókban. Az a képesség és tudás, ami Tony Harnell birtokában van, világszínvonalú, mégis azt kell mondjam, örülök, hogy kilépett a TNT-ből, mert így legalább a két zenész nem gátolja egymást karrierje fejlődésében és a szerzői kibontakozásban. És lehet, hogy nem is olyan képtelen gondolatmenet ez, mert a még csak skandináv országokban megjelenő "The New Territory"-n pont ezt érzem, a felszabadultság érzését. Nincsenek már a nyomasztó viták, lehet szabadon, kötöttségek és kompromisszumok nélkül alkotni. Az új énekes, a jóval erőtlenebb, de nagy hangtartománnyal megáldott Tony Mills, a brit Shy zenekarból, pedig gondolom örült a lehetőségnek, hogy újra a figyelem központjába kerül és inkább behódolt Tekro mesternek, minthogy a saját elképzeléseihez ragaszkodjon. Az új album megközelítőleg a 92-es Realized Fantasies hangulatát idézi, de a mai nyers gitárhangzással. Minden nótában valahol érezhető a TNT feeling, de van bennük merészség, játékosság. Szinte már döbbenetet keltő, hogy Ronni Le Tekro egy pillanatig sem hagy bennünket pihenni, megállás nélkül ostromol ötleteivel, melyeket nem is annyira a szólóiban lehet felfedezni, mert vannak itt dalok rövid szólókkal és szóló nélküliek is születtek, hanem inkább a kíséretben lévő furfangra összpontosít. Majd, hogy ne legyen hiányérzetünk, az album végén, a "2 Seconds Away"-ben kapunk tőle egy olyan extrém szólót, ami csak lángelmék fejében foganhat meg. Megint csak felsőfokban lehet beszélni a hangszerelésről, ami rendkívül összetett, de minden hangnak külön szerepe és jelentősége van. A rocknóták kíséreteiben a gitáralapok mellett a tekro-s gitárhangszínek és témák teszik sajátossá a dalokat, a balladákban pedig a billentyűhangszínek és mindezt még női vokálokkal és hegedűkísérettel finomítják. Megjelentek a zenében a folkos elemek is, vagyis ezt is bátrabban használják, így most már kezdem azt hinni, hogy a My Religion album folkos "Song 4 Dianne" szerzeménye is csak Tekro nyomásra születhetett. És meg kell még említenem a "June" c. dalt, melynek zenei része csakis Ronni Le Tekro tollából született és talán szalonzeneként lehet behatárolni, de már az első alkalommal az jutott eszembe, hogy a TNT zenéjét nem lehet csupán a rock és/vagy metal hívők részére ajánlani, mert ezen jóval túlmutat. Kizárólag a muzsika hódolóinak kínálható!
Legutóbbi hozzászólások