Vörös István – Olvasd, ha jót akarsz!

írta CsiGabiGa | 2018.02.08.

Szeretem az ilyen sajtótájékoztatókat. Összejön pár zenész, sztorizgatnak és a száraz tények mellett – hogy Vörös István első olyan szerzeményét, mely kiadásra került, 40 éve írta, és ezen apropóból szerzői jubileumi koncertet ad a MOM Kulturális Központban március 3-án – olyan történetek is előkerülnek, hogy honnan jött az Öreg autó szívatóval indul című dal ötlete, és azt is megtudhattuk, hogy az ominózus Nyári éjszakák múzsája 40 éve Zoltán Erika volt.

 

 

A Piroska Vendéglőben általában cigányzeneszó mellett szoktak vacsorázni a vendégek, most azonban Vörös István tavaly megjelent 'Hallgass, ha jót akarsz! - A legjobb Vörös István dalok 5.' című lemezének hangjai fogadtak. (Az első három részről ITT írtam.) Az alcím ugyan már egyre kevésbé aktuális, hiszen az eddigi öt lemezen 88 dal található, és készül a hatodik rész, úgyhogy minden bizonnyal túllépi idén a bűvös százat. Ez már nem „besztof”, sokkal inkább „all-in”, az életmű újrakiadása olyan formában, melyet nem akadályozhatnak meg a kiadói jogok, és ha már újra felveszik a dalokat, akkor egy kicsit a mai korhoz is igazítják azokat. De most nem azért jöttünk, hogy a lemezről beszéljünk.

A sajtótájékoztatót Hegedűs István újságíró nyitotta meg, aki – miután felvázolta a találkozó apropóját – gyorsan át is adta a szót Vörös Istvánnak.

„Minden előadónak, szerzőnek kell időnként egy olyan nagy bulit csinálni, mely nagy mérföldkő a pályafutásában – kezdte mondandóját az ünnepelt. – Ilyen volt korábban a Petőfi Csarnokban a 20, majd a SYMA Csarnokban a 30 éves jubileuma a Prognózisnak, vagy a Kongresszusi Központban az első szólólemezem bemutató koncertje. És most elértünk egy újabb hasonló mérföldkőhöz: március 3-án a MOM Kulturális Központban lesz egy ilyen nagyobb megmozdulás, természetesen a jelenlegi zenekarommal, és néhány meghívott vendéggel. Be is mutatom rögtön a zenekart: tőlem jobbra Horváth Róbert, a dobos, ő a szólópályafutásom kezdetén, egész pontosan 2000-ben került a zenekarba, akárcsak a mellette ülő Szitás Zoltán basszusgitáros-vokalista."

Tót Attila billentyűs hangszereken játszik, ő egyben a 'Hallgass, ha jót akarsz!' nagylemezek hangmérnöke is, akivel éjt nappallá téve együtt vagyunk – például ma is dolgozunk még együtt, mert folytatódik ez a sorozat a hatodik résszel –, pontosan 13 éve van ebben a produkcióban. Elég jól bírja az én hülyeségeimet. (taps) Igen, ezt meg kell tapsolni, én is úgy gondolom. A legfiatalabb közöttünk – mert ez egy olyan produkció, ahol minden korosztály képviselteti magát – Usztics Peti gitáros, zseniális fiatal tehetség, aki mindössze 22 éves. Tehát Peti a huszonéveseket képviseli, Attila a harmincasokat, Robi a negyveneseket, Zoli már az ötvenesekét, én pedig... a tizenéveseket természetesen. (nevet) Ez egy ilyen felállású zenekar, direkt így is válogattam össze, a zenei tudás annyira nem fontos, inkább az évjárat volt az elsődleges szempont. (nevet) Próbálunk, próbálkozunk, néha sikerül is eljátszani a dalokat, de inkább... sikerül."

Az asztal másik oldalára fordulva jóvágású, ismerős fiatalemberek mosolyognak rám. Itt van például Fischer Laci, a Korál zenekar kiválósága. (taps) Honnan is ismerjük mi egymást? Ez nagyon-nagyon régre nyúlik vissza, ő ugyanis a világhírű Nevada zenekarnak volt a gitárosa annak idején. Őt váltotta Radics Béla és utána érkeztem én. És a két gitáros / sorstárs egymásra talált, sőt, még gitárokat is cserélgettünk. Nekem volt egy gyönyörű fekete Gibson L6S nevezetű gitárom és egy Marshall erősítőm, neki meg volt egy Fender cucca és egy Fender Stratocaster gitárja, és elcseréltük. Azóta is mindig mondja, hogy ő jobban járt. Átadom neki a szót, lássuk, ő mire emlékszik ezekből az időkből!"

Fischer László sötét napszemüvege mögött kicsit megilletődötten kezdett bele mondandójába, de aztán – ahogy előtörtek belőle a részletek – egyre felszabadultabb lett. „Ez az igazi rock-korszak tényleg régre nyúlik vissza, és remélem, még sokáig fog tartani! Pistivel a Nevada együttesben találkozott az életutunk. Mindenki tudja, ez egy nagyon hosszú, kanyargós út, de persze ti sztorikat szeretnétek hallani. Elmondom, én hogyan emlékszem erre a gitárcserére. Amikor Pisti megkeresett, hogy cseréljük el a gitárt, és rábólintottam, akkor azt mondta, a Gibson drágább, fizess rá 1500 forintot! OK, rendben van – mondtam –, de akkor miért nem cseréljük el az erősítőt is? Neki Marshallja volt, nekem meg egy nagy Fenderem. Mondom, a Fender drágább, akkor te fizess rá 1500 forintot! Így végül elcseréltük az egész felszerelést, és még ő fizetett 1500 forintot.”

„De nekem azóta is az a gitárom! Azóta is azzal a legendás Fender Stratocasterrel nyomom” – vágott közbe Vörös Pisti. „És üzletileg a tied most sokkal többet ér – mosolygott Fischer. – Nekem is megvan az a Gibson, de már nem azzal játszom.”

Fischer Laci mellett Szigeti Ferenc ült. „A legendás Karthago gitárosa, szerzője és nem utolsósorban zenekarvezetője – szólt a hivatalos bemutatás Vörös Pisti szájából, majd hamar személyesebbé vált a hangnem. – Zenekarvezetőnek lenni, ez is egy hálátlan feladat, amit csak azok tudnak, akik megpróbálták. A zenészek igényeit egyesíteni, lelkesíteni őket és vinni előre a hátunkon az egész produkciót, szinte rogyadozunk a súlya alatt. Hogy ismertem meg Ferit? Valahol összefutottunk és azt mondta nekem, hogy van nekik egy próbahelyük a IX. kerületben, egy munkásotthonban. Ott próbáltak ingyen, de úgy állapodtak meg a vezetőséggel, hogy cserébe néha adnak egy Karthago-koncertet. De ehhez neki nem fűlött a foga – utólag nem is csodálkozom rajta – és felajánlotta, hogy mi lépjünk fel bátran a munkásotthonban. Jó koncertlehetőség a friss zenekarnak, a Prognózisnak. Én persze kaptam az alkalmon, odamentünk, behangoltunk, készültünk mindenféle jazz-rockos figurákkal, elkezdtünk játszani nagy lelkesen, Béla tologatta a hangszerét, ahogy szokta, a munkások meg csak ücsörögtek, néztek, semmi reakció. Egyszer csak látom, hogy egy munkás húz maga után egy láda sört. Azt mondta, ezt maguknak hoztam, csak hagyják abba! (nevetés) Gyakorlatilag tehát mentesítettem a Karthagót egy kínos koncert-kötelezettség alól. Később, amikor ORI-vizsgán szerepeltünk, Szigeti Feri ott ült a zsűriben és biztató mosollyal bátorította a produkciónkat, ami erőt adott, és természetesen át is mentünk a vizsgán, megszereztük az ORI-engedélyt.”

„Ez a munkásotthonban valóban így történt – vette át a szót Szigeti Ferenc, – de én most nem erről akarok beszélni. A Metro Klubban – ami akkoriban a Karthago klubja volt – meghívtam a Prognózist fellépni, és nem tudom, kitől kaptak gázsit, de Jankai Béla azóta is azt emlegeti, hogy élete első fellépti díját Szigeti Feritől kapta. Én nem is emlékeztem rá. (nevet) Pisti számomra mindig egy olyan figurája a magyar rockéletnek, aki hihetetlen szenvedéllyel, vehemenciával dolgozik minden téren, valami elképesztő energia van benne. Most egy ’szolgálati titkot’ is elárulok, együtt próbálunk a közös produkciónkra, az egyik dalát dolgozzuk fel közösen, és Pisti átküldött egy demójellegű munka-kópiát, amit ő maga csinált otthon, megvan a szerkezete, felépítése a dalnak, mikor, hol, ki jön, ez normálisan így működik a mai világban. Igen ám, de közben ő narrátorként közreműködik és ordít, hogy »Most gitárszóló! Most Laci! Most Feri! Most a kóda! Gyerekek, túrás, túrás!« (nevetés) Én otthon hallgattam és... becsinálok rajta minden alkalommal.”

„És a szájcin a végén? Ssszszsz...” – vágott közbe Fischer Laci. „Igen, ilyen a Pisti precizitása – folytatta Feri. – Egyébként én is így szeretek dolgozni. Tisztára olyan érzés, mintha a színpadon lennénk, csak éppen az íróasztalon szól a hangszóróban az egész. Szóval megyünk, ott leszünk, én is várom nagyon a közös munkát.”

Az ünnepelt vette vissza a szót, a következő a bemutatottak sorában Majsai Gábor volt, akivel az őskorban a Kotlógátló, illetve a Lócsókoló nevű zenekarokban játszott együtt. „Tulajdonképpen soha nem gondoltuk volna, hogy ennyi idő után is ezeket a különösebbnél különösebb színpadokat nyúzzuk, és itt lehetünk és énekelünk együtt. Gabi két dalban is szerepelni fog a koncerten.”

„Nagyon jó időszak volt – kezdett bele az emlékezésbe Majsai. – Fiatalok és bohémek voltunk. Még most is azok vagyunk. Inkább csak bohémek. (nevet) Volt a Pistinek egy nagy száma akkoriban, amire már nem emlékszik, Ellep a hínár volt a címe (miért nem csináljuk meg most is, így nem is tudom, hány év távlatából?). Megismételhetetlen koncertek voltak. Volt egy olyan buszunk, ami mindig lerobbant és be kellett tolni. Akkoriban született meg bennem, hogy Öreg járgány betolással indul. Aztán később ez úgy tisztult le, hogy Öreg járgány szívatóval indul. A legemlékezetesebb bulink az volt, amikor nem volt színpad, elől álltunk, a közönség meg így szemben velünk, 30 centire. Az volt a legklasszabb az egészben, hogy énekelek, a Pisti is gitározik veszettül, az első sorban állt egy kétméteres csávó, aki lefelé nézett ránk, a többiek meg nem láttak tőle semmit. (nevetés) Szóval volt ez a kisbuszunk, amit mindig be kellett tolni, és mikor már ment vagy hússzal-harminccal, akkor be kellett ugrani, mert nem lehetett megállni vele, hiszen akkor újra lefulladt. Betoltuk a buszt, aztán irtózatos skerázás a busz után, mindenki bevetődött, de volt egy pocakos billentyűsünk, az mindig lemaradt szegény. Messziről azt lehetett látni, hogy megy a busz, egy kövér srác rohan utána, hogy »Várjatok! Lemaradok!«, míg végül berántottuk a buszba. Egy pár kilót lefogyott az ilyen koncertek után. A másik a lentalvásos bulik, mert ha lementünk vidékre, akkor már nem tudtunk visszajönni ezzel a rossz busszal, és pingpongasztalokon meg mindenféle hülye helyeken aludtunk. Nos, hát ilyen kellemes emlékek fűzödnek ahhoz az időszakhoz, természetesen a marha jó zenélés mellett.”

„Még egy közreműködője lesz ennek a koncertnek – ragadta magához ismét a mikrofont Vörös István, – pontosabban négy, méghozzá a Krulik vonósnégyes, akik csak azért nem tudtak most itt lenni, mert most is éppen gyakorolnak vagy tanítanak. Viszont már voltak próbáik velünk is, négy dalban fognak színre lépni és számomra élmény volt így hallani a dalokat, mert más egy élő vonós hangszer, mint a szintetizátor, akármilyen jól is imitálja azt a hegedűt vagy csellót.”

A sztorik után a száraz tényeket Andrási Bea, a Vörös István Produkció ügyvezetője mondta el, részben ismétlő jelleggel. „Ez a koncert tulajdonképpen a Nyári éjszakák című dalnak a jubileuma, amit Pisti 1978-ban írt, és tulajdonképpen ettől az időponttól datálódik az ő szerzői karrierje, mert ez volt az első olyan szerzeménye, amely hanghordozón megjelent, az 1982-ben megjelent első Prognózis-kislemez, a Hajsza közben B oldalán kapott helyet. A koncert a MOM Kulturális Központban lesz március 3-án. Ami fontos dolog, hogy a megszokott nyolc-fél kilences kezdés helyett este 7 órakor fog kezdődni a műsor, mert egy háromórás nagykoncertre készülünk. Jegyek a Vörös István Webshopban, illetve a MOMKult honlapján és az Interticket hálózatában kaphatók. Az ülőhelyek már elfogytak két hete, a ma reggeli adatok alapján még kb. 360 állóhely van, úgyhogy igyekeznie kell annak, aki nem akar lemaradni, mint az elmúlt időszak néhány teltházas előadásáról.”

„Ezek voltak tehát a száraz tények – vette vissza a stafétabotot Vörös István, – az viszont már nem száraz tény, hogy ott a koncerten, március 3-án jelenik meg először az 'Olvasd, ha jót akarsz!' című kiadvány. Ez egy szövegkönyv, amely a munkásságom első 100 dalát tartalmazza, fotókkal, történetekkel kiegészítve, ’Az igaznak vélt gyöngyökért veszel a mélybe’ az alcíme. Sokan kérték, kifogásolták, hogy miért nincs még egy szövegkönyv, mert nagyon szeretik ezeket a szövegeket. Ez most tartalmazza majd a korai zsengéket és a későbbi – kevésbé zsengéket is. Várunk tehát mindenkit szeretettel! De már csak háromszáz-valahány jegy van, aki sokáig gondolkozik, az úgy jár, mint az utóbbi időben megrendezett koncerteken.”

Újságírói kérdésre elmondta még, hogy 30 + 1 dal fog elhangzani a koncerten, minden korszakából összeválogatva. A '80-as évekből jönnek a Prognózis slágerei, a Tele van a város szerelemmel, a Hajsza közben, a Kőhegyek, – ezeket nem lehet kihagyni, – a kilencvenes évekből a Kutya világ, a Kié ez az ország, a Minden viharon át, a kétezres évekből pl. a Hittünk a tündérmeséknek. És egy különlegesség is lesz: január 27-ére – ez Vörös István születésnapja – írt egy kis zenedarabot magának, egy klasszikus gitár etűdöt, és ezt is eljátssza majd az egyik dal előtt, mint bevezetőt. „És az egyik dalban előadunk majd egy gitárshow-t a mellettem ülő két fenoménnel, meg ott az asztal végében ülő ifjú tehetséggel.” – fejezte be a választ.

Másik kérdésre válaszolva a Nyári éjszakák keletkezésének körülményeire terelődött a szó. „Egy fiatal fiú, amikor beleérik abba a korba, hogy elkezdi a lányokat szemrevételezni és kapcsolatokat teremteni... („Molesztálni...” – szólt bele Szigeti, mire nagy nevetés tört ki.) Persze jönnek a csalódások, és aki érzékeny ezekre a dolgokra, a bánatát vagy az örömét dalokban fejezi ki. Én is így voltam. Énekórára jártam Szendrő Máriához – hangképzés, skálázás, meg ilyenek – Zoltán Erikával együtt – ő egyébként nem lesz ott ezen a koncerten. [Pedig mekkora poén lett volna, ha együtt adják elő a Nyári éjszakákat! – szerk.] Egy kicsit összeborultunk közben, fogalmazzunk így. Álltunk egyszer a villamosmegállóban a Lenin körúton, a nyakában volt egy dobókocka formájú medál, ami akkor éppen úgy állt meg a pólóján, hogy a hatos állt fölfelé, és akkor született az a sor, hogy »A kocka fordul, de nincsen rajta jel.« Persze itt már a költői szabadságnak is utat engedtem. Egy alkotónak mindig témalesen kell lenni, ha egy hölggyel állunk a villamosmegállóban, akkor végig kell nézni rajta, hogy mit lehet felhasználni a dalok szövegéhez. (nevet) Ezt az itt ülő kollégáim is tanúsíthatják. Igen, Szigeti Feri inkább lejjebb nézi. (újabb nevetés) Én is megnézem utána, de először fölül. Az a különbség kettőnk között, hogy én először mindig a pofikáját nézem meg, Feri meg rögtön alulról kezdi, ő rögtön a lényegre tér. (a nevetés nem akar abbamaradni) Visszatérve a Nyári éjszakákra, ez volt tehát az első olyan szerzeményem, amely hanghordozón is megjelent, és szerepel a 'Hallgass, ha jót akarsz!' sorozat tavaly megjelent ötödik lemezén is, új formában, vonósokkal kísérve, és a koncerten is a Krulik vonósnégyes kíséretével hangzik majd el.”

„Csodálom, hogy Pisti ennyire emlékszik mindenre – szólt hozzá Szigeti Ferenc végezetül. – Nemrég olvastam Keith Richards életrajzi könyvét, és amikor megkérdezték tőle, hogy mire emlékszik a hetvenes évekből, azt mondta, tulajdonképpen semmire.”

Ezzel a gondolattal ért véget a sztorizgatás, a sajtótájékoztató pedig azzal, hogy Vörös István gitárt ragadva elénekelte legnagyobb slágerének akusztikus változatát, egy szál gitárral is hiánytalanul átadva a dal hangulatát. Majd mindenki elment skandináv lottózni. Pontosabban ki az utcára, a ránk szakadt skandináv hidegbe, egy közös fotó erejéig.

Szerző: CsiGabiGa
Képek: Savafan

Legutóbbi hozzászólások