Elhunyt Zeno Roth

írta TAZ | 2018.02.07.

61 éves korában elhunyt Uli Jon Roth öccse, Zeno Roth német gitáros, dalszerző. Zeno a saját magáról elnevezett bandában alkotott élete során, mely zenekarral nagyszerű albumokat készített.

 

 

Február 5-én, hétfőn hunyt el Zeno Roth, akinek halálhírét testvére, Uli Jon Roth osztotta meg a Facebookon: „Zeno álmában hunyt el több évnyi betegség után, és végül egy sokkal jobb helyre költözött. Családja és barátai nevében elmondhatom, halála óriási veszteség mind emberi, mind olyan szempontból, hogy Zeno egy őszinte és hihetetlenül tehetséges művész volt. Mindig emlékezni fogunk dalaira, költeményeire és gitárjátékára. Mint testvér, gyengéd és mély érzelmű, gondoskodó lélekként emlékezek rá, ugyanakkor rendkívül okos és vicces is volt. Zeneszerzői képességei elsőrangúak voltak. Igazán kitűnő gitáros volt, és a kötészethez való tehetésge egyszerűen hihetetlen, és az elképzelhető legmagasabb színvonalú volt, ami egyértelműen kiderül azokból a versekből, melyeket anyanyelvén, németül írt. Szerencsénkre sokat ránk hagyott ezekből a gyöngyszemekből, így posztomusz jelleggel talán kiadhatunk egy gyűjteményt majd ezekből.”

Uli szerint új dalokon is dolgozott öccse, melyeket megpróbálják eljuttatni valamilyen formában a rajongókhoz: „Mielőtt elhunyt, három vadonatúj dalon dolgozott, melyeknek demóverzióját karácsony előtt lejátszott nekem. Lenyűgözött az, amit hallottam, mivel új szintet ért el, és a játéka csodálatos módon jobb volt, mint valaha, még betegsége ellenére is, mely legyengítette. Megpróbáljuk befejezni és kiadni ezt a három dalt, mivel tele vannak varázslattal és szépséggel – megérdemlik, hogy mindenki hallhassa őket.”

Zeno Roth saját maga után elnevezett ZENO csapatával alkotott, melyet 1984-ben alapított Ule W. Ritgennel (Fair Warning) és Michael Flexiggel együtt. A banda debütlemeze 1986-ban került boltokba ’Zeno’ címmel, ezután viszont csak elvétve jelentek meg kiadványaik, legutóbb 2006-ban, ’Runway To The Gods’ címmel adtak ki stúdiólemezt.

Nyugodjék békében!

Legutóbbi hozzászólások