Bonfire – „Ezzel a felállással képesek vagyunk növelni az anyagunk keménységi szintjét”

írta TAZ | 2018.02.04.

Kevesebb mint egy év alatt elkészült új albumával a Hans Ziller vezette Bonfire, akik áprilisban adják ki a ’Temple Of Lies’ névre hallgató újdonságukat.

 

 

A tavaly megjelent ’Byte The Bullet’ után április 13-án jön az AFM Recordsnál az új Bonfire-lemez, a ’Temple Of Lies’. Hans Ziller szerint az anyag könnyen kicsusszant, mivel az új énekessel, Alexx Stahllal nagyon egyszerű és inspiráló együtt dolgozni: „Nagyon szerencsések vagyunk, hogy rátaláltunk Alexx-re. Egy csapatjátékos, aki profi módon ügyel a hangjára, és úgy kezeli, mint ahogy egy fontos eszközt kell. Nem dohányzik és minden koncertre megfelelően felkészül, ráadásul egy nagyszerű srác. A zenekar élén áll, és nem is lehetnék boldogabb, hogy a bandában tudhatom őt.”

Ziller az utóbbi években megújult felállást is méltatta az albumot felvezető nyilatkozatában: „Ezzel a felállással képesek vagyunk növelni az anyagunk keménységi szintjét, amikor csak úgy érezzük. Az olyan dalok, mint a Temple Of Lies vagy a Stand Or Fall nem lett volna lehetséges a korábbi leosztásokkal.”

’Temple Of Lies’ számlista:

01. In The Beginning
02. Temple Of Lies
03. On The Wings Of An Angel
04. Feed The Fire (Like The Bonfire)
05. Stand Or Fall
06. Comin' Home
07. I'll Never Be Loved By You
08. Fly Away
09. I Help You Hate Me
10. Crazy Over You
11. Comin' Home (digipak bónuszdal)
12. Friedensreich - Let The Madness Continue (digipak bónuszdal)

Legutóbbi hozzászólások